Ülésezett a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás


2016-04-01 00:36:56  | cikk: pt  | 


Ülésezett a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás főképe
Megtartotta márciusi ülését a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás (PÖFT). A tanácskozásnak ezúttal is a városháza nagyterme adott otthont, ahol a települések képviselői úgy döntöttek továbbra is óránként 340 forintban határozzák meg a házi segítségnyújtás térítési díját a PÖFT-nél.
A szolgáltatást a társuláshoz tartozó települések mintegy kétharmadában veszik igénybe. A tevékenység kiterjed mindennapos ügyek intézésére, így például csekkfeladásra, hivatali ügyintézésre, levelezésre, receptfelíratásra, illetve egészségügyi feladatok ellátására, ezek közé sorolható többek között a sebkötözés, a gyógyszeradagolás. A házi segítségnyújtásért fizetendő összeg változatlan a tavalyi évhez képest: óránként bruttó 340 forint. Pápakovácsi önkormányzata 150 forinttal járul hozzá a térítési díjhoz, Kupon ez az összeg 170 forint, vagyis a szolgáltatást igénybe vevők számára ennyivel alacsonyabb a díjszabás.
Az ülésen tárgyaltak továbbá mobiltelefon-előfizetői szerződésekről, valamint szóba került az is, hogy a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás tárgyalásokat folytat a pápai városgondnoksággal annak érdekében, hogy a Pápára járóbeteg-ellátásra érkezőket szállító falugondnoki autók kedvező áron parkolhassanak a Gróf Esterházy Kórház bejáratának közelében.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!