Hazai vereség az utánpótlás bajnokságban


2010-04-05 15:15:49  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Hazai vereség az utánpótlás bajnokságban főképe
Az U-15-ös másodosztályú labdarúgó bajnokságban a sereghajtó Pápai Egyesített Labdarúgó Club a hetedik helyen álló Zalaegerszeg csapatát fogadta. A télen Orovecz András személyében új edző ült le a pápai kispadra, akinek ez az első idénye ebben a státuszban. A korábbi pápai kedvenc a Ravasz, Badics, Klausz, Csordás, Katona, Kálmán, Stenczel, Gyenge, Raksányi, Kiss, Harmati kezdőcsapatot küldte pályára. A hazaiak Bíró András két góljára csak Raksányi találatával tudtak válaszolni, így 2-1-es zalaegerszegi győzelem született. A pápaiak vezetőedzője csalódott volt amiért nem sikerült legalább egy pontot itthon tartani.

- Sajnos létszámproblémáink vannak és az edzéslátogatottsággal sem vagyok megelégedve. A tél során sikerült ugyan néhányjátékost igazolnunk, de többen elhagyták a csapatot, ők vagy más sportágat választottak vagy rosszabb tanulmányi eredményeik miatt akasztották szögre a csukát. Tavasszal a Győrrel és az Illés Akadémiával kerültünk szembe, velük egyelőre nem sikerült felvenni a versenyt, két vereséget szenvedtünk. Ma a Zalaegerszeggel meccseltünk, ha jobban koncentrálunk és erőnlétben jobban bírjuk, meg lehetett volna a bravúrt jelentő pontszerzés. Amennyiben a későbbiekben jobb lesz az edzéslátogatottság, meggyőződésem, hogy jobban fogunk szerepelni.

Az U-12-es korosztály szintén vesztesen vonulhatott öltözőbe, a Zala megyeiek 2-0-ás győzelmet arattak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!