Visszavágásra készül a Perutz


2016-03-18 10:25:33  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Visszavágásra készül a Perutz főképe
Március 19-én 15 órai kezdéssel Csetény együttesét fogadja a pápai stadionban a Perutz FC. Marton Miklós csapata revansot szeretne venni szombati ellenfelén, ugyanis ősszel nem kis meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedetek, ami az első fiaskója volt az alakulatnak. Az idei szezon három találkozóján a mieink mutattak jobb formát, hiszen mindhárom összecsapásukat megnyerték, 15 gólt lőttek és hatot kaptak, míg a csetényiek nyeretlenek, két döntetlen és egy vereség áll a nevük mellett. Venczel Zoltánnak is emlékezetes lehet az őszi meccs, hiszen szeptember 6-án a 61. percben kiállította a játékvezető, majd hat perccel később hátrányba is került csapata. A házi gólkirály természetesen csakis a győzelemmel lenne elégedett.
- Vissza kell vágnunk a vereségért és céljaink elérése érdekében folytatni kell megkezdett jó sorozatunkat – vázolta röviden a terveket a fiatal támadó. Ahogy a Sümeget, mostani ellenfelünket sem szabad félvállról venni, de ha azt a játékot tudjuk kivinni a pályára, amit például Herenden, nem lehet gond. Bízom benne, hogy sokan látogatnak ki a meccsre, hiszen a szurkolók mindig jó hangulatot teremtenek a stadionban.
A találkozó március 19-én 15 órakor kezdődik, a meccset a győri Robin Armstrong dirigálja, segítői dr. Egedy Tamás és Tóth Dávid lesznek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!