Éremeső a refis néptáncosoknak


2016-03-14 13:12:19  | cikk: ha  | 


Éremeső a refis néptáncosoknak főképe
Fóton rendezték meg március 4-én és 5-én a VII. Országos Néptánc (szólótánc) versenyt az országban működő szakközépiskolák tanulói számára. A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájának néptáncos növendékei elsöprő sikert arattak a nívós megmérettetésen. Amelyik kategóriában indultak, ott kaptak helyezést: három első helyet hoztak haza, egy második helyezést, három páros pedig harmadik lett.

A legutóbb országos művészeti megmérettetésen még kevesebb indulóval vettek részt a refisek, most azonban tizenhat növendék készült fel. A páros szólótánc nem egyszerű műfaj, mondta Müller Anita, a művészeti tagozat vezetője, hisz nincs ott a közösség, a csoport, ami akár lendületben, akár lelkesedésben erőt adhat. Ilyenkor nagy a teher a fiú vállán, hisz ő vezet, ő irányít.

A pápai műhely erőssége azonban megmutatkozott, mondta Müller Anita, hisz mindig nagy hangsúlyt fektettek a páros munkára, és ennek most meglett az eredménye. Nagy öröm volt számára, hogy a növendékeken látszott a tánc iránti alázat - ezt a zsűri külön kiemelte -, és az is, hogy csapatként örültek egymás sikerének és biztatták egymást, függetlenül attól, hogy azonos korcsoportban indultak.

A versenyzők, akik felülmúlták tanáraik várakozásait

A páros kategóriában volt szóló páros tánc és szóló páros tánc kísérővel, ez utóbbi akkor fordul elő, ha nem a saját évfolyamáról választ partnert az induló. A kötelező táncok természetesen korcsoportonként változtak, voltak sárközi, rábaközi, kalotaszegi nyárád-menti táncok is. A szabadon választott táncokat a versenyzők a Kárpát-medence tánchagyományából választhatták.

Janák Réka most végzős, Baranyai Viktorral első helyezettek lettek az V. korcsoportban. Szerinte a Refiben a tanárok mindent megtettek azért, hogy a növendékek ki tudják hozni magukból a maximumot. Erre a versenyre három hónapot készültek, de a sikert az előző négy év alapozta meg. A megmérettetés nagyon megterhelő volt, mondta a fiatal lány, hisz minden pillanatban a maximumot kellett nyújtani, úgy, hogy ketten voltak a színpadon, csak magukra, egymásra számíthattak. Réka szerint a jó eredmény annak köszönhető, hogy szeretik ezt csinálni. Sok résztvevőn az látszott, hogy versenyezni mentek, ők viszont táncolni, mesélte.

Baranyai Viktor többször is színpadra lépett, kísérőtáncosként barátnőjével, Orsós Adriennel 3. helyezést értek el, korcsoportjában pedig, ahogy már korábban említettük, első lett Janák Rékával. Viktor már volt korábban is művészeti tanulmányi versenyen, akkor 4. lett, az idei viszont nagy siker volt a pápaiaknak. Ő úgy látja, hogy a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában és Művészeti Szakközépiskolájában folyó komoly szakmai munka nagyon hamar beérett. Az intézményben hat évvel ezelőtt indult a művészeti képzés és most már nemcsak hogy jegyzik őket a szakmai körök, de érkeznek az eredmények is.

Müller Zoltán, a fiúk felkészítője elmondta, hogy nagyon büszkék a növendékekre, de a kemény munka folytatódik. Májusban néptánctalálkozó lesz, júniusban pedig kezdődnek az OKJ-s vizsgák.


Képek:

A VII. ORSZÁGOS NÉPTÁNCVERSENY (SZÓLÓTÁNC) EREDMÉNYEI:

I.korcsoport:
 
Bári Boglárka- Gaál Csongor 3. hely

II.korcsoport:

Hoffman Anna - Orsós Szabolcs 1.hely

IV.korcsoport:

Horváth Brigitta-Kasza Barnabás 3. hely
Orsós Adrienn 3. hely kísérő partnere Baranyai Viktor
Nagy Borbála 2.hely kísérő partnere Gönczi Jakab

V.korcsoport:

Janák Réka- Baranyai Viktor, 1. hely
Kucsera Réka 1.hely kísérő partnere Kovács Márton

Helyezést nem kaptak, de jól szerepeltek a versenyen:
II. korcsoport:
Széles Renáta – Erdős Kristóf 

IV. korcsoport:
Farkas Vivien – Győry Dániel
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!