Peugeot-val a bajnoki pontokért


2016-03-10 11:04:27  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Peugeot-val a bajnoki pontokért főképe
A decemberi Szilveszter Rallye után – az éles küzdelmek előtt – bemelegítésként Klausz Kristóf részt vett az 5. INA Kumrovec Rallyn. A március 4-5-ei, horvát bajnoki fordulón a fiatal pápai pilótának Csökő Zoltán diktálta az itinert a Peugeot 208 R2 jobb1-jéből. Az új páros gyorsan összeszokott, s már rögtön az első közös munka során több szép emléket is szereztek.
- Szerencsés helyzetben voltam, hiszen Balázzsal nagyon régóta együtt dolgozunk, az ő stílusát, hangját szoktam meg a kocsiban, mégsem okozott problémát a Zolival való együttműködés. Épp ellenkezőleg! Szinte az első perctől fogva egymásra voltunk hangolódva, hiba nélkül tudtunk versenyezni – mesélte a fiatal pilóta. Klauszék elsődleges célja a ritmusba való visszazökkenés és önbizalom-szerzés volt, de ha már ott voltak, akkor nem nyomták el magukban a versenyzői ambíciójukat sem.
- Szerettünk volna minél biztosabban és gyorsabban versenyezni a kumroveci pályán. Habár én már versenyeztem ilyen szűk, dobálós és vizes körülmények között, a mostani futam kellett ahhoz, hogy megerősítsen abban, hogy sok minden ki tudok hozni így is a kocsiból. Beigazolódott, hogy jó irányt vettünk a Peugeot fejlesztése során, az autó ugyanis nagyon toleráns volt a változó körülményekkel szemben, és magamon is azt éreztem, hogy a holtszezonbeli edzések jótékony hatással vannak rám. A téli szünetben ugyanis folyamatosan feljártam Budapestre, és részt vettem a Fit4Race edzéseken – ennek eredménye pedig abszolút érezhető volt az állóképességemen.
A sárban való dagonyázás ellenére mind a négy gyorsaságit hibátlanul teljesítette a Klausz-Csökő duó. Időeredményeik bíztatóak voltak, az első két szakaszt meg is nyerték a kétkerekesek között, ám a harmadikon kicsit visszafogták magukat, elóvatoskodták a tempót. Az ott begyűjtött hátrányt azonban sikerült részben ledolgozniuk az utolsó körben – még annak ellenére is, hogy a cél előtt néhány kanyarral defektet kaptak, Klauszék végül az abszolút 9. helyen értek célba, ami egyben a 3-as kategória és a 2WD értékelés 2. pozícióját is meghozta számukra. A Klaus Motorsport idei éve már körvonalazódott: 2016-ban szinte minden osztrák és magyar bajnoki futamon rajthoz fog állni a csapat színeiben induló Peugeot 208 R2-es. Az ok, amiért egy-két versenyt ki kell hagynia Kristófnak, egyszerű: a fiatal pilóta idén érettségizik, és pár verseny pont ütközni fog az írásbeli vizsgáival. Versenykilométerekből azonban így sem lesz hiánya, hiszen az ORB állomásai mellett két Európa-bajnoki fordulón is képviselni fogja hazánk színeit.
- Az első éles küzdelmek a két hét múlva, március 18-20-án esedékes Rebenland Rallyen várnak ránk, ahol szeretnénk megnyerni a kategóriánkat és a kétkerekesek közötti értékelést. Azonban nem lesz könnyű dolgunk, hiszen népes mezőny várható az osztrák szezonnyitóra, rendkívül komoly technikákkal. Én azonban bizakodó vagyok, és biztosan nem fogok feltartott kézzel odaállni a rajtba – mesélte terveiről Klausz Kristóf.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!