Huszárruha bemutató a Munkácsyban


2016-03-09 19:43:14  | cikk: Babos Petra  | 


Huszárruha bemutató a Munkácsyban főképe
Mint arról már korábban hírt adtunk, a Pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában 48-as projekthetet tartanak, melyben a negyedik évfolyamosok vesznek részt. A tanulók egész héten a közelgő ünnepre készülnek, énekórán toborzót tanultak, míg technikán kokárdát készítettek és feldíszítették tantermeiket.

Gyenes Emese arról mesél hírportálunknak, hogy egy hatalmas sétát tettek tegnap.Előzetesen gyűjtőmunkát végeztek a városunkban fellelhető 48-as emlékhelyekről, híres emberekről, majd új tudásukkal felvértezve elindultak Jókai, Petőfi és Baráth Ferenc honvéd százados nyomában. A kislány kiemelte, sokan nem is tudták, hogy a városban vannak közlék, amelyek szerintük nagyon izgalmasak. Farkas Leventének a Mit kíván a munkácsys diák? című program tetszett a legjobban, ahol ő azt fogalmazta meg, hogy legyen iskolabusz, az iskolaudvar füvesítve legyen, az ebédlő a nagyiskolában kapjon helyet, s egyesítsék a két intézményt. Takács Anna elmondása szerint a csütörtöki sorverseny lesz a hét legjobb programja.
Varga Sándor előadását figyelmesen hallgatták a diákok

A diákok számos élménnyel gazdagodtak az elmúlt napok során, ma délután pedig egy különleges programon vettek részt. Varga Sándor, a Pápai 7. Honvéd Huszárezred tagja látogatott el hozzájuk korhű felszerelésben, s mesélt a huszárok életéről, a csatákról. Természetesen a kíváncsi diákok fel is próbálhatták a nem mindennapi öltözéket, s fotózkodhattak is bennük. Varga Sándor elmondta, a hagyományokat fontos ápolni, őrizni, és persze megélni. A program lényege, hogy a gyerekek testközelből megnézhessék a huszár öltözékeket, a fegyvereket és a felszereléseket, így láttak gyalogsági öltözéket, tölténytáskát, puskát, szablyákat, csákókat, tábori sapkákat és csizmákat.
A gyerekek örömmel próbálták fel a korhű ruhákat

-Huszárnak lenni jó, hiszen ezzel ápoljuk a hagyományainkat, másrészt át tudjuk adni azt a tudást, amit mi megszereztünk – hangsúlyozta a hagyományőrző. A tartalmas program során a gyerekek igazi képet kaptak a huszáréletről és a korabeli öltözékről.

A hét zárása pénteken lesz, amikor ünnepi műsort mutatnak be a negyedikesek az iskola minden diákjának.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!