Családias hangulatú kollégiumi nap


2016-03-07 21:19:49  | cikk: ha  | 


Családias hangulatú kollégiumi nap főképe

Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő diákok számára kötelező a kollégiumi bentlakás. A pápai Türr István Gimnáziumban jelenleg öt évfolyamon 134 diák tanul ebben a programban, mondta Németh Zsolt igazgató és hozzátette, hogy ez a létszám nő, hisz évről évre egyre népszerűbb a képzés. Az iskola az oktatás színtere, a kollégium pedig elsősorban a nevelésé, tette hozzá az igazgató. A nyílt napon szeretnék megmutatni a szülőknek, hogy gyermekük a kollégiumban jó helyen van.

A pápai intézmény kollégiumában most már hagyományosnak mondható a családi nap, amikor a bentlakó diákokat meglátogatják szüleik, testvéreik, de tanáraikat is szeretettel várják. Ezek a rendezvények mindig a jókedvről, a kötetlen foglalkozásokról, beszélgetésről, közös programokról szólnak. Bár a kollégiumban a tanulás, a másnapra való felkészülés a legfontosabb, mondta Rostáné Nagy Rózsa kollégiumvezető, a családi napon ez háttérbe szorult, de azért a 4,5 feletti tanulmányi átlaggal büszkélkedő diákok ezen az alkalmon vehették át a könyvjutalmat.

A szülők is élvezték a játékos önismereti foglalkozást

A nap első programja a Ki mit tud? volt, énekkel, tánccal készültek a diákok, majd a színjátszócsoport nyílt tréningje várt az érdeklődőket. A csoportot Herczeg Diána vezeti, aki elmondta, hogy nagyon szereti a türrös koleszosokat, nagyon érzékeny fiatalok, jó velük dolgozni. Az egyik színjátszós, Dobos László 10.F-es, szereti a szakkört, de a többi foglalkozást is és tudja, hogy a programtól sokat kapnak, jogosítványt szereznek, ECDL vizsgát tesznek, kirándulnak és ami a lényeg, hogy mindezt egy nagyon jó, családias közösségben, támogató pedagógusokkal és nevelőtanárokkal.

A szülők nemcsak nézőként vettek részt a rendezvényen, hisz például részesei lehettek egy önismereti foglalkozásnak, ami gyermekeik órarendjében is szerepel. Az önismeret nagyon fontos, mondta Németh Márton nevelőtanár, hisz az életben nagy szükség van arra is, hogy tisztában legyenek a diákok saját képességeikkel, erősségeikkel és hiányosságaikkal is. Ezeken az órákon szó esik konfliktuskezelésről is, természetesen játékos formában.

A színjátszók nyílt tréningjének improvizációs feladatai nagy sikert arattak

A családi napon a kisebb testvéreket játszóház várta, a nagyobbak pedig bekapcsolódhattak a foglalkozásokba, délután volt foci és kézilabda is a tornateremben, valamint a lövészettel is megismerkedhettek az érdeklődők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!