Szokatlan bűncselekmények, sikeres felderítések


2016-02-28 20:46:22  | cikk: HuHa  | 


Szokatlan bűncselekmények, sikeres felderítések főképe
Két nem mindennapi bűncselekmény megoldásáról adott tájékoztatást hírportálunknak a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, Nagy Ákos rendőr alezredes.
Mint mondta, múlt év végén kaptak névtelen bejelentést arról, hogy az egyik belvárosi, közös udvarú társasház egyik lakását ismeretlen személyek szobáztatós jelleggel prostitúcióra használják. A lakóknak szemet szúrt a különös lakáshasználat, kellemetlen dolgokat tapasztaltak, ezért tettek bejelentést a kapitányságon. A nyomozók hosszas adatgyűjtés után sikeres akciót hajtottak végre.
-Az akció során sikerült bevonni az eljárásba a korábban beazonosított, magukat illetve szexuális szolgáltatásaikat az interneten hirdető hölgyeket és elfogtuk a lakást kiadó személyt.
A nyomozás során kiderült, hogy a Pápa környéki fiatal férfi kimondottan azzal a céllal tartotta fenn az ingatlant, hogy azt meghatározott összegű fizetség ellenében prostituáltak rendelkezésére bocsássa.
-A nyomozás jelenlegi szakaszában az mondható el, hogy az ingatlanért fizető és azt prostitúcióra használó hölgyek nem követtek el bűncselekményt, az a férfi azonban, aki a lakást szándékosan prostituáltak rendelkezésére bocsátotta, igen. Ő prostitúció elősegítése bűntettet követett el, amiért három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

A másik bűncselekmény sértettje egy kollégista diák, akit egy, a rendőrség előtt már ismert személy rabolt ki. Az elkövető a múlt héten kora este a belvárosban késsel fenyegette meg a fiatalkorú sértettet és pénzének átadását követelte tőle. Az áldozat bejelentését követően a rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottat, a helyszínen intézkedő egyenruhás rendőr a kapott személyleírás alapján azonosította a tettest és el is fogta.
Mint kiderült, az elkövető korábban több járókelőt is megszólított, pénzt és cigarettát kért tőlük, ám nem járt sikerrel. Valószínűleg elfogyott a türelme, ezért a fiatal kollégista esetében azzal adott nyomatékot „kérésének”, hogy közölte, kés van nála, és nem fél használni. A kést ugyan nem vette elő, de ruházatának átvizsgálásakor találtak nála kést a rendőrök. A rablás zsákmánya egyébként pár száz forint volt, a bűncselekményért viszont 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
-A gyanúsítottat őrizetbe vettük, kezdeményeztük előzetes letartóztatásba helyezését, a nyomozás jelenleg előzetes letartóztatása mellett folyik – közölte a bűnügyi osztály vezetője.
Az elkövető nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, nem sokkal korábban szabadult a hasonló jellegű bűncselekmények miatt rá kiszabott börtönbüntetésből. A gyanúsítottnál egyébként kábítószergyanús zöld növényi maradványokat is találtak, és a nyomozás során felmerült, hogy ő a felelős azért a lopásért is, melynek során a napokban egy tehergépkocsiból értékes műszaki tárgyakat tulajdonítottak el.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!