Közepes évet zárt a Pápai Rendőrkapitányság


2016-02-27 20:45:36  | cikk: HuHa  | 


Közepes évet zárt a Pápai Rendőrkapitányság főképe
Évértékelő állománygyűlésen összegezte a Pápai Rendőrkapitányság a 2015-ös esztendő munkáját és eredményeit. A munkaértekezletet a Városháza üléstermében tartották, az ülésen a teljes állomány mellett részt vett Pogány Péter rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese, dr. Áldozó Tamás polgármester, dr. Surányiné dr. Várszegi Éva vezető ügyész és Horváthné Farkas Andrea, a Pápai Járási Hivatal vezetője.

A teljes állomány jelenlétében tartották az évértékelőt

A múlt év munkáját Szappan Csaba rendőrkapitány foglalta össze beszámolójában. Mint fogalmazott, bűnügyi szempontból közepes évet zártak, a bűncselekmények és szabálysértések száma nem nőtt, viszont olyan új kihívások jelentkeztek, melyekkel a korábbiakban nem találkoztak, így a déli határ mentén kialakult migrációs helyzet, melyhez Pápáról is jelentős létszámot kellett átrendelni az év második felében.
-A pápai járás területén a korábbi évekből ismert bűncselekmény típusok fordultak elő: főként vagyon elleni bűncselekmények, lopások, betöréses lopások történtek és néhány erőszakos, garázda típusú bűncselekmény ügyében kellett nyomozni, ezek között súlyos testi sértéssel, közterületen elkövetett garázda cselekményekkel találkoztak rendőreink. A szabálysértések között terménylopás, bolti lopás szerepelt leginkább. Összességében háromszázzal kevesebb bűncselekménnyel volt dolga a rendőrségnek az előző évihez képest, ez 30 százalékos csökkenést jelent – közölte a rendőrkapitány. Szappan Csaba szólt azokról az igen súlyos, erőszakos bűncselekményekről is, melyek az illetékességi területen történtek. Ezek között megemlítette azt az esetet, amikor egy vidéki településen egy férfi rágyújtotta a házat volt családjára. Három személy volt életveszélyben és bár senki nem sérült meg, az elkövetővel szemben emberölés kísérlete miatt járt el a rendőrség. A kapitány emlékeztetett a Március 15. téren elkövetett emberölésre, melynek tettesét nagyon gyorsan elfogták a nyomozók és a másik emberölési kísérletre, mely a vasútállomáson történt és egy hajléktalan férfi ellen irányult. A tettest itt is gyorsan elfogták, ebben az ügyben is a megyei főkapitányság volt az illetékes nyomozó szerv. A karácsony előtti belvárosi rablás felderítése ugyancsak megyei hatáskörbe tartozik, de a pápai rendőrök is részt vesznek a nyomozásban. Jelenleg az adatok újraértékelése történik, ami alapján új irányokat vesz a nyomozás.

Kevesebb bűncselekmény, kevesebb baleset történt 2015-ben, mint egy évvel korábban

Szappan Csaba beszámolójában a közlekedési helyzetről is tájékoztatást adott. 2015-ben 81 személyi sérüléssel járó baleset történt, ez héttel kevesebb az előző évinél. Elégedettek azonban nem lehetnek, hiszen nyolc személy veszítette életét a járás útjain, kettővel több, mint 2014-ben. A könnyű sérüléses balesetek száma csökkent, a súlyos sérülést szenvedettek száma pedig stagnált. A halálos balesetek számának növekedése azt jelzi, hogy közlekedési fegyelmezetlenség tapasztalható a járásban, a rendőrség eszközeivel igyekeznek a rendet fenntartani – fogalmazott a kapitány.
-A baleseti okok között továbbra is a relatív gyorshajtás a leggyakoribb, ezt követi az elsőbbségi jog be nem tartása és a kanyarodási szabályok megszegése. Több esetben találkoztunk ittas vezetővel és hat esetben ittas vezető által okozott baleset is történt.

Az alezredes kiemelte, a déli határ menti szolgálatellátás ellenére igyekeztek a járásban megőrizni a rendőri jelenlétet és erősíteni a lakosság biztonságérzetét. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, ami jelzi, hogy a közbiztonság fenntartása a csökkent létszámmal is megoldott volt.
A kapitány beszámolójában kitért a Pápai Rendőrkapitányság épületének felújítását célzó három projektre is. Mint mondta, a KEOP pályázat keretében az épületegyüttes visszanyerte régi pompáját, az ezt a beruházást kiegészítő ORFK által finanszírozott fejlesztés a belső terek teljes megújulását eredményezte, jelenleg pedig épületbővítés zajlik, melyet az ORFK, az VMRFK és Pápa Város Önkormányzata finanszíroz. Az állománygyűlésen Szappan Csaba köszönetet mondott a város támogatásáért és köszönetet mondott kollégái múlt évi munkájáért is.
Az idei évvel kapcsolatban a rendőrkapitány azt mondta, a múlt évihez hasonló esztendőre számít, a feladatok is adottak, és hasonlóan jó helytállást vár kollégáitól.

Áldozó Tamás polgármester köszönetet mondott a pápai rendőrök munkájáért

Az állománygyűlésen a város polgármestere köszönetet mondott a kapitányság tevékenységéért, elismeréssel szólt azokról a rendőrökről, akik a déli határon teljesítettek szolgálatot, de megköszönte azok munkáját is, akik maradtak, és elvezényelt kollégáik helyett is dolgoztak a város biztonságáért. Áldozó Tamás azt is megemlítette, a város képviselő-testületében egyhangú döntés született a kapitányság épületbővítésének anyagi támogatásáról, a 37 millió forintos hozzájárulás a rendőrség munkájának elismerését is jelzi.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság képviselője Pogány Péter ezredes, az idei évre szóló elvárásokat fogalmazta meg, ugyanakkor azt is elmondta, az önkormányzatoknál végzett állampolgári elégedettségmérésen országos átlagban 4,2–es eredményt ért el a rendőrség (5-ös skálán lehetett értékelni), a Veszprém megyei eredmény pedig még ennél is jobb: 4,6-re értékelték munkájukat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!