Kópé-klub a fiatalok szórakoztatására


2016-02-21 16:21:18  | cikk: Babos Petra  | 


Kópé-klub a fiatalok szórakoztatására főképe
Mi-Magunkért elnevezéssel szervez a városrészekben közösségi alkalmakat a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ. Az első összejövetelre a Huszár és a Fáy lakótelepen élőket várták, ahol Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy tartott előadást. Ugyanazon a héten indították útjára a Kópé-klub programot, amelyre tegnap már a második alkalommal várták a gyerekeket a Kópé-Várban.

A klub célja, hogy a gyerekeket otthonról, a számítógépek és egyéb elektronikus eszközök elől elmozdítsák, s megmutassák, társaságban lenni jó. A 9-18 éves gyerekek szinte kitüntetésnek érzik, hogy a klub tagjai lehetnek, amelyet egy kitűzővel is jeleznek – tájékoztatta hírportálunkat Szanyiné Csepregi Ilona művelődésszervező.
-Nagyon élvezik a programot, főleg társasjátékoznak, kártyáznak, csocsóznak és ha az időjárás engedi az udvari játékokon játszanak, labdáznak. Nagy az érdeklődés a közmondások és találós kérdések iránt is, ahol a helyes megfejtésért cukorka jár. A gyerekek jól érezték magukat az elmúlt két foglalkozáson, felhőtelenül játszottak, nevettek, s ez az egyik célunk – mondta a Kópé-klub felelőse.
A klub tagjainak kitűzője van

Jákli Attila, 9 éves, a Tarczy Lajos Általános Iskola diákja, aki elmondása szerint rendszeres látogatója a Kópé-Várnak, ahol mindig jó a hangulat, sok barátja van, sokat lehet játszani.
-Remélem, jó lesz a klub, sokat lehetek itt az osztálytársaimmal. Már sok új barátom is lett a klubból, akikkel együtt tölthetem el a szabadidőmet – mesélte nevetve a fiú.
Pirók Patrik is jól érzi magát a klubban, ahol szerinte szuper a hangulat. A mosolygós fiú elmondta, gyakran jár a Kópé-Várba, szeret ott lenni, jó az udvaron is játszani.

A klub tagjai 16-17 fiatal, akik mindannyian remélik, a foglalkozások állandósulnak.
A soron következő Kópé-klub március 19-én lesz majd, sok szeretettel várnak mindenkit.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!