Az ország legjelentősebb matematika versenye az Erkelben


2016-02-20 10:16:27  | cikk: Babos Petra  | 


Az ország legjelentősebb matematika versenye az Erkelben főképe
Évek óta a Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola ad otthont a MATEGYE, vagyis a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által szervezett Zrínyi Ilona megyei matematikaversenynek. A rangos megmérettetésre 64 ezer diák nevezett be az országból, 2-12. osztályig. Veszprém megyében tíz helyszínen versengett egy időben 1400 tanuló, Pápán pedig közel 200 diák vett részt az írásbeli versenyen.

Cz. Nagyné Bándi Klára, Veszprém megyei szervező kérdésünkre elmondta, a feladatsor teszt jellegű, amit a diákok nagyon kedvelnek.
-A pápai diákok ügyesek, jól felkészültek, általában bejutnak az országos versenyre. A feladatok logikai gondolkodást igényelnek, és nem elég az órai felkészültség, gyorsnak is kell lenni. Vannak geometriai, kombinatorikai feladatok, mértékegységek átszámítása, valamint törtek.

Feczkó Csongor, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola 7. osztályos diákja már nem először vesz részt ezen a versenyen. A fiatal fiú nagyon szereti a matekot, így több megmérettetésen is indult már. Csongor jár matekszakkörre és az Észkerék Egyesület felkészítő óráira is. Reméli, itt is sikeresen szerepel majd.

Döbröntei Dávidnak, a Türr István Gimnázium 10. osztályos tanulójának ez a kilencedik zrínyis versenye, minden évben bejutott a megyei szinten díjazottak közé és három alkalommal az országos döntőbe is. Az idei feladatok szerinte összességében nehezek voltak. Mint mondta, ez a verseny a kifejtős versenyekhez képest más felkészülést igényel, de a célja mindegyiknek ugyanaz: a matematika megszerettetése. A versengés csak egy motiváló tényező. Az idén még sok megmérettetés vár rá és a többi, matematikát szerető diákra, vagyis a Zrínyihez egészen hasonló Kenguru verseny, az Arany Dániel matematika verseny döntője, néhány csapatverseny és az olimpiai válogató verseny.

Az országos fordulóra az évfolyamonkénti első helyezettek juthatnak be.
A versenyzők a saját pontszámukat a www.mategye.hu honlapon február 22-től tekinthetik meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!