Folynak a munkálatok a Szent István úton


2016-02-16 21:42:55  | cikk: HuHa  | 


Folynak a munkálatok a Szent István úton főképe
Február elején kezdődtek meg a Szent István úton, a Tízes malomnál lévő áteresz újjáépítési munkálatai, melyet az tett indokolttá, hogy 2014 végén a rendkívüli csapadékos időjárás miatt beroskadt az áteresz egy része. A mostani sok eső sem kedvez a munkavégzésnek, de folyamatosan halad a kivitelező a régi áteresz kiváltásával. A beruházás előrehaladásáról ma délután tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Teljes útlezárás mellett folyik a Szent István úti áteresz újjáépítése

A helyszínen Áldozó Tamás polgármester felidézte, 2014 végén észlelték a problémát és akkor ideiglenesen helyreállították az átereszt, hogy a közlekedést biztosítani tudják a rendkívül forgalmas Szent István úton, a végleges megoldás keresése pedig már akkor megkezdődött.
-Az ideiglenes helyreállítást követően a burkolat helyreállítása nem történt meg, ez pedig nem volt véletlen, hiszen arra vártunk, hogy a szakemberek végezzenek a tervezéssel, a felújítás koncepciójával és teljesen újjá tudjuk építeni az átereszt.
Időközben az önkormányzat vis major kérelmet nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, mely a megküldött iratanyagot és szakértői véleményeket megvizsgálva 25 millió forint támogatást nyújtott a felújításhoz.
-A városnak 23 millió forintot kellett hozzátennie ehhez a pénzhez, az áteresz újjáépítése 48 millió forintba kerül.
A városvezető hozzátette, a megrongálódott áteresz újjáépítése nehézséget okoz a közlekedésben, hiszen rendkívül forgalmas út alatt található, a munkák miatt azonban teljesen le kellett zárni ezt a nagy átmenő forgalmat bonyolító területet. A város számára azonban nem csak a közlekedés miatt fontos ez a terület, hiszen műemléki környezetben található az Esterházy-kastély kertje és a Tizes malom között, és a település két legjelentősebb zöld területe fogja közre az átereszt.

Hat méter mélyen folyik a munka

Ezeket a szempontokat az építkezés során is figyelembe kell venni, ezért különös óvatossággal dolgozik a kivitelező is, hiszen a kastély kerítésének megóvása, és a másik oldal támfalának védelme kiemelt fontosságú. Mindezek mellett régészeti felügyelet mellett haladhatnak csak a munkák, hiszen régi építésű szerkezetről van szó – magyarázta a kivitelező cég vezetője.
-A munkaterület átvételét és az út teljes lezárását követően megbontottuk az útburkolatot, hogy felmérjük, a régi áteresznek mely szerkezetei épek. A területen régészeti munka is folyt és folyik, a szakember vizsgálatát követően lehet a bontást folytatni. Kiemelt feladatunk volt a kastély kerítésének megóvása, hiszen a bontás során egyértelművé vált, hogy a kerítés a régi boltíveken fekszik, ezek és környezetük elbontása azonban a kerítés beomlásához vezethet. Így a statikai terv alapján a boltív ideiglenes dúcolását is el kellett végezni, amihez betonalapot készítettünk és erre kerültek a dúcolatok. A beépített betonnak néhány napot kötnie kellett, addig további munkálatok nem folyhattak a területen, hiszen fennállt a veszély, hogy a kerítés egy része beszakad a munkaárokba – közölte Vörös László vezérigazgató.

Betonalapra épített dúcolással védik a régi boltívet a beomlástól

A boltívek megerősítése után a csapadékvíz elvezetésére ideiglenes csövet építettek be, majd megkezdték a régi áteresz kibontását és az új lefektetését. Az új csővezetékből 10 méter már a helyére került és folytatódik a Szent István út átvágása és felbontása.
-A régi áteresz magassága nem felelt meg az új csapadékvíz elvezető rendszernek, így az új csövet több mint 1 méterrel mélyebben építjük ki, hogy biztonsággal le tudja vezetni a Várkertből és a Fő térről érkező csapadékvizet.

A vezérigazgató hozzátette, a jelenlegi csapadékos időjárás nem kedvez a munkavégzésnek, hiszen szakadó esőben nem tudnak dolgozni, a felázott talaj és az átázott régi építmény pedig tovább növeli a csúszás- és omlásveszélyt, éppen ezért minden szakaszon dúcolással védik a munkagödröket a beomlástól.
A munkálatok folytatásában a további régi áteresz szakaszokat is kiemelik a földből, beépítik az új csövet, majd ismét arra lehet számítani, hogy lelassul a munkavégzés, hiszen a munkagödröket úgy kell visszatölteni, hogy az később ne süllyedjen meg és az Erzsébet liget felőli támfalat is meg kell erősíteni.

A régi áteresz csövének egy darabja

Vörös László felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes útlezárás nemcsak a gépjárműforgalomra, hanem a gyalogos és kerékpáros közlekedőkre is vonatkozik, ők pedig már több esetben figyelmen kívül hagyták a munkaterületet záró kerítéseket és azokat megbontva áthaladtak az építkezésen. Ez rendkívül balesetveszélyes, hiszen a területen 6 méter mély gödör van és a régi építmény miatt tartani kell az omlásveszélytől. A vezérigazgató azt kérte, a gyalogosok és kerékpárosok is tartsák be a lezárásra vonatkozó szabályokat és a Várkerten vagy az Erzsébet ligeten keresztül kerüljék ki a munkaterületet!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!