A tűzoltók lettek a bajnokok


2016-02-15 07:26:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A tűzoltók lettek a bajnokok főképe
Hagyomány, hogy a téli teremszezon végéhez közeledve városunkban a munkahelyi kollektíváknak is lehetőséget adnak, hogy megmutathassák, hogyan is tudnak bánni a labdával. A pápai közintézmények számára kiírt labdarúgó teremtornán, vagyis a Télutó Kupán idén hat csapat indult, körmérkőzéses rendszerben az önkormányzat, a Tűzoltóság, a SAC, a TV Torna, a Pénzügyőrség valamint a Bázisrepülőtér 1981 előtt született játékosai játszottak azzal a könnyítéssel, hogy két fiatalabb labdarúgót be lehetett nevezni a csapatba. A mérkőzések egyenlő erők küzdelmét hozták, kiegyenlített volt a mezőny, mutatja ezt az is, hogy két gólosnál nagyobb különbség egyik alkalommal sem alakult ki, volt jó pár döntetlen és több egygólos siker. Talán ennek a kiegyenlítettségnek köszönhetően a végső sorrend az utolsó, 15. összecsapáson alakult ki, végül a Tűzoltóság annak ellenére végzett az élen, hogy a nyitómeccsen kikaptak az önkormányzattól, majd pedig a TV Torna ellen csak egy döntetlenre futotta, ezután viszont három egygólos győzelmet könyvelhettek el, tíz pontjuk pedig elég volt a végső sikerhez. Másodikak a pápai pénzügyőrök lettek, a dobogóra az amerikai katonák alkotta SAC álhatott fel.
- Ahogy azt látni is lehetett, elég álmosan kezdtünk, nehezen lendültünk játékba, szerencsére aztán a fiúk összekapták magukat és három győzelmet szereztünk úgy, hogy a döntőnek mondott Pénzügyőrség elleni meccsen hátrányból tudtunk fordítani – mondta a vándorserleg átvétele után Holbok Lajos, címzetes tűzoltó százados . Úgy gondolom, összeszokott társaság vagyunk, közel nyolc éve van már együtt van ez a társaság, sportfoglalkozás keretében rendszeresen kijárunk a Munkácsy tornatermébe játszani, ez is kellett a sikerhez.

Eredmények:
Pápa Város Önkormányzata - Tűzoltóság Pápa 2-1
MH Pápa Bázisrepülőtér - TV Torna 0-0
NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr) – SAC 2-1
Tűzoltóság Pápa - TV Torna 1-1
Pápa Város Önkormányzata - NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr) 0-2
SAC – MH Pápa Bázisrepülőtér 3-1
NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr) - Tűzoltóság Pápa 0-1
TV Torna – SAC 2-4
MH Pápa Bázisrepülőtér - Pápa Város Önkormányzata 3-1
Tűzoltóság Pápa – SAC 1-0
Pápa Város Önkormányzata - TV Torna 2-1
NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr) – MH Pápa Bázisrepülőtér 0-1
SAC - Pápa Város Önkormányzata 4-2
TV Torna - NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr) 2-3
MH Pápa Bázisrepülőtér - Tűzoltóság Pápa 1-2

Végeredmény:
1. Tűzoltóság Pápa
2. NAVVMVPI (Pápai Pénzügyőr)
3. SAC
4. MH Pápa Bázisrepülőtér
5. Pápa Város Önkormányzata
6. TV Torna

Különdíjak:
Legjobb játékos: Kiss László (Tűzoltóság Pápa)
Legjobb kapus: Hajtai Péter (NAVVMVPI)
Gólkirály: Jethro Butler (SAC)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!