Agrárexpo: az idei lesz a huszadik


2016-02-13 18:34:56  | cikk: HuHa  | 


Agrárexpo: az idei lesz a huszadik főképe
Jubileumi, 20. alkalommal várják a szakmai és civil érdeklődőket a régió legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítására májusban. A Pápai Agrárexpót idén május 27-29. között rendezi meg a város és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a rendezvényről a Városházán tartott sajtótájékoztatón adtak hírt.

Az idei esztendő egyik újdonsága az lesz, hogy hosszú évek után ismét a szakmai szervezet veszi át a szervezést, a város pedig támogatóként áll a rendezvény mellé. Mint azt Áldozó Tamás polgármester elmondta, így volt ez a kezdetekkor is, hiszen az Agrárexpót annak idején az Agrárkamara kezdeményezte.
-Az elmúlt két évtizedben az Agrárexpo beilleszkedett a város éves rendezvény naptárába, nagyon sok családnak nyújtott kellemes időtöltést évről évre és bízom benne, hogy idén is érdeklődéssel várják a rendezvényt. De azt is remélem, hogy a szakma is hasonló érdeklődéssel áll az idei programok előtt. Az idei esztendő változása, hogy úgy állapodtunk meg a NAK-kal, idéntől ismét a szakmai szervezet lesz a rendezője az expónak – fogalmazott a városvezető, hozzátéve, a város felelősséget érez e rendezvény iránt, a korábbi évek színvonalát szeretnék megtartani a közönségprogramok vonatkozásában, és ehhez minden segítséget meg is adnak a kamarának.
-A mi dolgunk a helyszín biztosítása, a Városi Sportcsarnok és környéke ezúttal is rendelkezésre áll és a múlt évről ismerős infrastrukturális feltételeket is biztosítjuk – erősítette meg.

A kiemelt rendezvények között szerepel a Pápai Agrárexpo - mondta Áldozó Tamás polgármester

A sajtótájékoztatón Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke arról szólt, egy szakmai szervezet által megrendezett szakmai kiállítás és vásár iránt nagyobb bizalommal és aktívabb részvétellel fordulnak a szakmabeliek, ezért egyeztek meg a rendezői szerep felcserélésével, de továbbra is számítanak a város támogatására és közreműködésére, hiszen az elmúlt években eredményesen dolgoztak együtt a Pápai Agrárexpo megszervezésében és lebonyolításában.
-A Pápai Agrárexpónak komoly múltja van, látogatottsága stabil, sőt emelkedést is mutat és ez reményt ad a jövőre is. Célunk a rendezvény régiós szerepének és szakmaiságának erősítése, de természetesen a közönségprogramoknak is nagy szerepe marad a háromnapos esemény során – közölte az elnök. Kiemelte, nagy hangsúlyt kap a 20 éves jubileum, továbbra is biztosítják, hogy az agrárium szereplői találkozzanak üzleti partnereikkel, megvitassák az aktuális kérdéseket, szakmai információkat kapjanak és persze tartalmas kikapcsolódást is szeretnének nyújtani a látogatóknak.
-Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az új technológiákkal, az aktuális támogatáspolitika lehetőségeivel és az előző évhez hasonlóan kimegyünk a terepre is.

Győrffy Balázs: erősítjük a rendezvény szakmaiságát

Dr. Radovics Tibor, a NAK Veszprém megyei elnöke a tervezett programokról beszélt a sajtótájékoztatón. Mint mondta, a kiállításon - a tavalyi sikeren felbuzdulva - még nagyobb szerepet kap a szántóföldi gépbemutató, szeretnék növelni és vásárral kiegészíteni az állatkiállítást, tervezik a különböző gépbemutatókat, látványos show-elemeket, és a múlt év másik újdonságát, a helyi termékpiacot is megszervezik. Mindezek mellett szakmai konferenciák, tájékoztató előadások erősítik a szakmai vonalát a rendezvénynek.
-Az előzőeknél sokkal hangsúlyosabb szakmai kiállítói és látogatói érdeklődésre számítunk. Ennek oka, hogy idén a mezőgazdaságban a vidékfejlesztési támogatási lehetőségek miatt egy pályázati dömping indult, vagyis nagyszámú beruházási lehetőség áll a gazdálkodók rendelkezésére. Emiatt a beruházási eszközök forgalmazóinak érdeke, hogy megmutassák magukat és termékeiket, hiszen lesz forrás, amiből a gazdák fejlesztéseket hajtsanak végre és a gazdálkodók számára is fontos lesz a kiállítás látogatása, hiszen az uniós forrásokhoz jutott pályázók itt tájékozódhatnak a különböző eszközökről, berendezésekről, amik fejlesztéseikhez szükségesek.
A megyei elnök hangsúlyozta, a kamara dolga, hogy szakmai tartalommal töltse meg ezt a háromnapos agrárünnepet, hiszen az Észak-dunántúli régió legjelentősebb eseménye a pápai.

A május 27-29. között megrendezendő Pápai Agrárexpó programjában szerepel a Veszprém megyei palackos borok versenyének eredményhirdetése, ezúttal szombatra tervezik a vadásznapot, a vasárnap pedig a horgászoké lesz. A rendezvény ezúttal is számos családi programmal, játékos versennyel, gasztrofaluval és érdekes látnivalóval várja a civil közönséget is, és mivel a gyermeknap egybeesik a rendezvény időpontjával, a városi gyermeknapi programok is itt kapnak helyet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!