Csendéletek, gondolatok és érzések képekben


2016-02-13 09:51:04  | cikk: Babos Petra  | 


Csendéletek, gondolatok és érzések képekben főképe
A környező világ megjelenítése, a saját belső átéléssel, festői eszközökkel való átalakítása, ami a tér részbeni megváltoztatása, a színek, a formák, a vonalrendszerek harmóniájának és diszharmóniájának megteremtése – mondta megnyitó beszédében Tóth Kálmán művésztanár Lukács Katalin alkotásairól, melyeket a városi könyvtárban láthat most a művészetkedvelő közönség. Hozzátette, Lukács Katalin a külső tárgyi valóságból kiindulva egy alkotási folyamaton keresztül a közönséget eljuttatja az üzenetek megértéséig, mindezt fűszerezve a színek és a formák finomságával és összhangjának megteremtésével.

Az alkotó neve már ismerős lehet a pápaiak körében, hiszen januárban az ő képeit láthatták az érdeklődők a Hónap műtárgya elnevezésű kiállításon a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében.
Lukács Katalin 1997 óta a Homokbödögei Művészeti Alapiskola Képző-, és Iparművészeti tagozatának vezetője. Mint mondta, élete legnagyobb részét a tanítás tölti ki. A rajzolás, a festés, az agyagozás és a kézműves foglalkozások mellett már tizenharmadik éve nyári képzőművészeti táborokat szervez gyerekeknek, második éve pedig már a pápai művészkollégáknak is lehetőséget ad az alkotásra kicsi falujuk, Homokbödöge.
Kérdésünkre elmondta, Pápán eddig még nem volt önálló kiállítása, s most lehetőséget kapott, hogy több képével bemutatkozzon a pápaiak előtt, amiért nagyon hálás.
-Általában akkor alkotok, amikor ráérek és kedvem van hozzá. Nagyon szeretem a parasztházakat, s azokat a tárgyakat, amik körülvesznek, ezeket festem csendéleteimben. A gondolatébresztő képekkel a mostani érzéseimet akartam kifejezni, hiszen nagyon sok benyomás, élmény kavart fel mostanában, amit kifestettem magamból. Sok képem van otthon, ami még nincs befejezve, köztük több linómetszet – mesélte a művésztanár.

A kiállított negyven kép között a csendéletek mellett tájképek és más gondolatébresztő alkotások láthatók. Lukács Katalin képei március 11-ig tekinthetőek meg a Jókai Mór Városi Könyvár nyitvatartási idejében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!