A S.Ö.R. ismét Pápán


2016-02-10 06:20:59  | cikk: Babos Petra  | 


A S.Ö.R. ismét Pápán főképe
Aki esetleg némi fenntartással érkezett a pápai színházba az Orlai bérlet soron következő előadására, az kellemesen csalódott. Első elgondolásra talán azt hihették a nézők, hogy a S.Ö.R., vagyis Shakespeare Összes Röviden valóban az író összes művét dolgozza fel, de nem a megszokott módon. Ezt a nem mindennapi előadást három kiváló színész, Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter mutatta be rengeteg humorral, gúnnyal és paródiával színesítve.

A darabot a Komédiumban mutatták be először 1994-ben, és utólag mindenki bevallotta, hogy arra számítottak, hogy legfeljebb egy-két előadást ér meg. Ám az érdeklődés hatalmas volt, s azóta is járják vele az országot, mára már túl vannak 600 előadáson. Pápán is bemutatták már egyszer, körülbelül 20 évvel ezelőtt, most azonban az Orlai bérletes diákokat örvendeztették meg vele a JMSZK színházépületében.
A színészek mindent megtettek, hogy a nézők pillanatok alatt elfelejtsék, hogy színházban vannak, s a közel két órás előadás igencsak megmozgatta rekeszizmaikat, hiszen végig nevettek és tapsoltak a darab alatt.

Persze egy száz perces előadásba nem lehet belesűríteni Shakespeare össze művét, de felsorolják azokat a királydrámáktól kezdve, a színműveken át a tragédiákig, illetve a szonettekig. Néhányba bele is pillanthatunk, hisz előadnak belőlük kisebb-nagyobb részleteket. Ilyen volt például a híres Rómeó és Júlia, a Julius Caesar vagy az Othello. Az utóbbiakat is mai, a fiatalok által jól érthető nyelvre átdolgozva, rengeteg paródiával színesítve láthatta a diáksereg.
Az interaktív előadásba a nézőket is bevonták, s kiválasztottak egy Opheliát, aki a közgázos Tóth Laura lett. A fiatal lány kérdésünkre elmondta, nagyon furcsa, de jó érzés volt a színpadon lenni. Laura eddig még csak a Rómeó és Júliát olvasta, de a darab megtekintése után szerinte Shakespeare több művét is kezébe vesz majd.

Gáspár András színész kérésünkre elmondta, 22 éve játsszák a megunhatatlan darabot.
-Sok helyzetben lehet improvizálni, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy kapcsolatban álljunk a mindennapokkal. Az improvizációk mindig változnak, de vannak olyanok is, amelyek annyira jól sikerülnek, hogy aztán benne maradnak az előadásban. Minden évben egyszer összeülünk és átbeszéljük, hogy mi az, ami maradjon és mi az, ami nem kell – mondta, s hozzáfűzte, neki a kedvenc Shakespeare darabja a Szentivánéji álom, mert abban játszott Liandert és Demetiust, Angliában pedig Oberont alakította.

Kálloy Molnár Péter szerint szeretik a darabot a nézők, s tapasztalataik azt mutatják, a diákok is élvezik az előadást. Elmondta, céljuk, hogy a közönséggel megszerettessék Shakespeare-t, hiszen a diákok többsége nem szereti olvasni.
A színésznek a kedvence Hamlet, bár mindegyik Shakespeare-hős nagy szerelem számára.
Kálid Artúr hozzáfűzte, minden közönség más, más és más módon értelmezik a poénokat, amelyekhez természetesen történelmi és irodalmi háttértudás is kell.

A darabot vastapssal díjazta a közönség, majd több fiatal is autogramot, illetve közös fotót csináltatott a népszerű színészekkel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!