Bepillantás a kulisszatitkok mögé az S.K. Társulattal


2016-02-08 20:50:32  | cikk: Babos Petra  | 


Bepillantás a kulisszatitkok mögé az S.K. Társulattal főképe
Az S.K. Társulat nyilvános főpróbájával zárult a Kultúrházak éjjel-nappal pápai rendezvénysorozata vasárnap.
A tagok 2011-ben döntöttek úgy, hogy színházat hoznak létre a városban, s nem akartak többet, csak szórakoztatni. Bemutatták már Neil Simon Pletyka című darabját 2012 tavaszán, de a Szentivánéji álom, a Négyen éjfélkor, a Black Comedy és a Játék a kastélyban című előadásukkal is sikert arattak. Hamarosan egy újabb darabbal örvendeztetik meg a pápaiakat, ezúttal Mark Dunn: Öt nő az esőben című színművet állítja színpadra a társulat.

Szabó Szilárd rendező elmondta, furcsa érzés, hogy nem a színpadon játszik, mint szereplő, viszont jó, hogy nem kell szövegkönyvet tanulni, de ugyanakkor nem olyan egyszerű rendezőnek lenni.
-Öt nő, öt különböző karakter, öt élet, sors. Mindannyian gondokkal küzdenek, ki a párkapcsolatában, ki a gyereknevelés során szorul segítségre. A történet egy bank öltözőjében játszódik. Mindannyian szeretnének változtatni az életükön, de nagyon nehéz a biztonságot, a szürkeséget feladni – mondta a rendező a készülő darabról. Hozzáfűzte, a szereposztásnál figyelembe vették, hogy kire melyik karakter illik jobban.
-A darabot tavaly november óta próbáljuk. Most ott tartunk, hogy össze kell rakni, s folyamatában próbálni, ami nem könnyű. Jelenleg már a szövegeket is memorizálni kell, vagyis élettel, karakterrel megtölteni a darabot, ami szerintem menni fog, mert a szereplők lelkesek.
Szabó Szilárd hangsúlyozta, az eddigi darabjaikhoz képest rengeteget beszélgettek az alapszituációról, a karakterekről.
- Minden hölgy hozza azt, ami az ő szerepéhez kell és illik. Ezt nem is lehetne másképpen, hiszen én férfi vagyok, nem tudok női fejjel gondolkozni. Itt a jelmezekre is és bizonyos szituációkra gondolok, amit ők sokkal jobban átlátnak. A szereplők hozzák az ötleteket, én pedig csemegézek belőlük – tette hozzá mosolyogva.
Betina és Lorene

Mészárosné Varga Veronika a darabban Betina szerepét alakítja. Ő az a hölgy, aki szókimondó, nem válogatja meg a szavait, őszintén beszél mindenkivel az érzelmeiről, de mellette nagyon jószívű.
- Szabó Erika Lorene, a csoportvezető szerepét játssza, aki egy elfásult, magába zárkózott nő, akiben sok szín van, de az élet úgy hozta, ezt nem tudta magából kiadni, az emberek nem szeretik. Jennyt Juhász Klára játssza, aki kisebbségi érzéssel küzd, önbizalom hiányban szenved, párja megalázza. Twyla szerepét László Katalin kapta, aki egy válófélben lévő hölgy, akinek van egy kisfia, aki az egész életét meghatározza. Dolores a tyúkanyó, Szanyiné Csepregi Ilona, az ő sorsa a legtragikusabb a darabban, hiszen a férje a szeretőjével az ő házukban ég el. Mindene odaveszik a tűzben – sorolta társait Mészárosné Varga Veronika, hozzátéve, a darabot nem könnyű eljátszani, hiszen nagyon komoly a szerepformálás.

A premier várhatóan a bérletes előadássorozatban lesz majd március közepén.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!