Mulattak a Munkácsyban


2016-02-07 14:12:01  | cikk: Babos Petra  | 


Mulattak a Munkácsyban főképe
Vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart a farsang, amelyet hagyományosan vidám lakomák, bálok, mulatságok jellemeznek. Jellemzően ilyenkorra szervezik városunkban is az oktatási intézmények és egyéb szervezetek jótékonysági báljaikat, közösségi mulatságaikat.

Hírportálunk tegnap este a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi és Nyelvoktató Általános Iskola hagyományos jótékonysági szülők-nevelők bálján járt, ahol közel 300 fő szórakozott hajnalig. A zenés-táncos rendezvénynek a Petőfi Sándor Gimnázium aulája adott otthont.

Megyeriné Borsó Éva, az iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, a szülők-nevelők báljának bevételét idén is jótékonysági célra fordítják majd, az intézmény udvarát szeretnék felújítani, illetve csinosítani. Örömét fejezte ki, hogy sokan részt vettek a bálon, s köszönetét a tombolatárgyak felajánlásáért.

A bálon dr. Áldozó Tamás polgármesterrel, mint volt Munkácsy-s diákkal is találkoztunk, aki elmondta, minden évben a Munkácsy bálja az egyetlen, amelyiken részt vesz. Hozzátette barátaival érkezett a mulatságra, a műsorban legkisebb lánya a néptánc műsorban szerepelt, öccse egyik fia pedig társaival keringőt adott elő.

Az est nyitányaként a 4. n osztályosok néptánc produkcióját láthatták, a Munkácsy Zenestúdió fellépése után az iskola nyolcadikosainak romantikus keringője következett, majd a végzősök szüleiket is felkérték egy-egy táncra. A bál hátralevő részében az iskola pedagógusai adtak elő egy vidám charleston összeállítást és az intézmény egyik volt diákja, Kossuth Gergő is színpadra lépett.
A jótékonysági eseményről természetesen a tombolasorsolás sem hiányozhatott. A jó hangulatú estén a zenét a Party zenekar szolgáltatta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!