Több házba is betört


2016-02-02 21:06:46  | cikk:  | 


Ruhaneműket, füstölt húsokat és biciklit is lopott a megalapozott gyanú szerint egy férfi Pápateszéren és Bakonytamásiban. A nyomozás adatai szerint a 28 éves Ny. G. 2015. december 15-én busszal érkezett Pápateszérre, majd ott sötétedés után két családi házba is betört. Egyik helyről több tízezer forint értékű ruhaneműt tulajdonított el, míg a másik házban már nem járt sikerrel, mert a szomszéd megzavarta. A Pápai Rendőrkapitányság által körözött férfit 2016. január 31-én Győrben fogták el és vették őrizetbe a rendőrök. A pápai nyomozók 2016. február 1-jén gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során részletes beismerő vallomást tett. Azt is elmondta, hogy a betöréseket követően egy Bakonytamásiban élő ismerősétől ellopott egy sonkát, és egy tábla szalonnát, valamint egy a falu csárdája előtt talált kerékpárral tekert át Veszprémvarsányba, ahol hátrahagyta a biciklit.  Ny. Gáborral szemben több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.  

Képek:

nincsenek képek