Lejátszotta első felkészülési meccsét a Perutz FC


2016-01-27 19:03:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lejátszotta első felkészülési meccsét a Perutz FC főképe
A téli felkészülés harmadik hetében az NB III-as sereghajtó Balatonfüred ellen a Perutz stadion műfüves pályáján a Perutz FC lejátszotta első edzőmérkőzését. A pápaiaknak ez a második találkozója lett volna januárban, azonban január 23-án az ellenfél hibájából a Mór elleni összecsapás elmaradt, így a szurkolók most láthatták először meccs körülmények között az új igazolásokat. Lantai Balázs alakulata ellen ott is volt az „újoncok” többsége a kezdőben, Szabó Zoltán, Kovács Szabolcs, Iványi Martin, Somogyi Richárd valamint Nemes Milán is a kezdőben kapott helyet. Kifejezetten élvezhető, pörgős első félidőt láthattak a drukkerek, melyen mindkét oldalon több veszélyes támadást is vezettek a csapatok, ám a védelem jól tette a dolgát, így a kapuk nem forogtak veszélyben. A félidő derekán egy szöglet után a vendégek szerezték meg a vezetést, igaz a hazaiak szerint Szijjártót meglökték az ötösön belül, ezért kerülhetett a labda a gólvonalon túlra, de a játékvezető megadta a találatot. A folytatásban az ötödik tesztmeccsét játszó vendégek további két gólt szereztek, így 3-0-s vendégsikerrel ért véget az összecsapás. A második játékrészben Véber Gergő, Páli Márk, Mészáros Dávid, Nagy Péter, Németh Máté, Ughy István és Barcsa Tamás is játéklehetőséghez jutott. Marton Miklós a lefújás után azt mondta, az eredménnyel egyáltalán nem foglalkozik, a legfontosabb a mutatott játék, mellyel elégedett volt.
- Az látszott, hogy a Balatonfüred előrébb tart nálunk, frissebbek, fürgébbek voltak – mesélte a Perutz vezetőedzője. Amit kértem a játékosaimtól, azt nagy százalékban viszont is láttam a pályán, működött a letámadás, ellenfelünk nehezen, vagy egyáltalán nem tudott támadást építeni, sőt előrejátékban is szép dolgokat csináltunk, sajnos a befejezéseken és a pontrúgásokon még dolgoznunk kell. Ahhoz képest, hogy az első előkészületi találkozónk volt, meg vagyok elégedve a fiúkkal. Úgy látom, jó úton haladunk, kiválóak a körülmények, az új igazolások egyre jobban beilleszkednek, várhatóak még további erősítések is, ezekről a későbbiekben tudok többet mondani.

A Perutz FC január 30-án, szombaton ismét Pápán játszik, 10 órai kezdéssel a Várpalota lesz az ellenfél.

Perutz FC – Balatonfüred 0-3 (0-1)

Perutz FC: Szijjártó – Horváth Á., Kovács, Erdősi, Györkös – Iványi, Somogyi, Palkovics, Szabó Z., Nemes – Venczel (cserék: Véber, Páli, Mészáros, Nagy, Németh, Ughy, Barcsa)

Téli játékosmozgás a Perutz FC-nél:

Érkezők: Szabó Zoltán, Kovács Szabolcs, Iványi Martin (mindhárom Csorna), Nagy Péter (USV Burgauberg), Simon László (Ugod SE), Somogyi Richárd (Balatonfüred), Nemes Milán (Ausztria), Németh Máté (USC Pilgersdorf)

Távozók: Kincses Gábor, Forsthoffer Ákos, Pődör Szabolcs, Kálmán Norbert, Porcelán Kristóf, Róka Roland, Szabó Bálint, Szabó Bence, Tóth Máté (?), Magasy Gergely (?)

A Perutz FC további felkészülési mérkőzései:
Január 30. (szombat) 10:00 Perutz FC - Várpalota
Február 3. (szerda) 16:00 Perutz FC – PELC U19 (helyszín: Pápa)
Február 6. (szombat) 11:00 Perutz FC – Celldömölk (helyszín: Pápa)
Február 10. (szerda) 18:00 Celldömölk – Perutz FC
Február 13. (szombat) 11:00 Balatonfüred – Perutz FC
Február 20. (szombat) Egyeztetés alatt
Február 27. (szombat) 15:00 Perutz FC – Balatonalmádi (bajnoki)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!