Érdekes előadások és számos rendezvény a 2016-os évben is


2016-01-20 18:05:19  | cikk: Babos Petra  | 


Érdekes előadások és számos rendezvény a 2016-os évben is főképe
A Várostörténeti Honismereti Kör ma délután tartotta idei első összejövetelét, melynek a Kékfestő Múzeum foglalkoztatója adott otthont. A szép számban megjelenteket Somfai Balázs, a kör vezetője köszöntötte, aki mint mondta, mozgalmas évet tudnak maguk mögött, a kitűzött programjaikat maradéktalanul megvalósították.
-A kör hasonlóan működik, mint egy iskolai tanév, hiszen mi is nyáron tartunk szünetet. Az őszi évadban számos érdekes előadást hallgathattunk meg, többek között a múzeumról, a levéltárról és a könyvtárról is. Természetesen, mint minden évben, kirándulni is voltunk, most Kerta volt az úti célunk – összegezte a kör vezetője.

Mint mondta, ebben a félévben is igyekszenek úgy összeállítani a programot, hogy neves szakemberek közreműködésével bővíthessék tovább ismereteiket a lokálpatriotizmus iránt érdeklődők. Terveik között szerepel, hogy régi pápai gyógyszerészekről, a mézes-bábosokról és a Lordok házáról is hallgatnak majd érdekfeszítő előadásokat, és persze megtekintenek egy-egy régi nevezetes épületet is. A kör tagjai emellett részt vesznek a város kulturális rendezvényein is.
Somfai Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a  foglalkozásokat rendszerint minden hónap harmadik szerdáján tartják, 16 órától, s a régi tagok mellett mindenkit szeretettel várnak, szívesen látják a fiatalokat is. 

A következő összejövetel február 17-én lesz, amikor is a helyi értékekről esik majd szó Somfai Balázs közreműködésével.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!