Európa-bajnokságon vesz részt Mihályfi Ákos


2016-01-20 17:13:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Európa-bajnokságon vesz részt Mihályfi Ákos főképe
Január 20 és 24. között Portugáliában, Lisszabonban rendezik a Jiu-jitsu Európa-bajnokságot, ahol Mihályfi Ákosnak köszönhetően ismét lesz pápai résztvevő. A Ronin HSE vezetője hatodik kontinensviadala lesz a mostani, melyen kategóriájába összesen kilenc versenyző nevezett. A harcos, mint mindig, ezúttal is esélyes az éremre, melyek közül egy ezüstöt és három bronzot már sikerült hazahoznia, a legfényesebb azonban még várat magára. Remélhetőleg ez csak a mostani EB-ig lesz így.
- A Las Vegas-i világbajnokságon szerzett tapasztalataimmal, valamint az edzőtársak, oktatók személyes tapasztalásaival feltöltve indultam neki a felkészülésnek – nyilatkozta Mihályfi Ákos az ellenfelem.hu-nak. Az októberi lazább edzések után novemberben és decemberben heti 11-12 tréningen vettem részt, futás, crossfit jellegű súlyemelő gyakorlatok szerepeltek a programban, emellett jiu-jitsu oktatásokon vettem részt és természetesen a saját óráimat is igyekeztem a felkészülésembe felhasználni. Remekül illeszkedett az időszakba a pápai rendezésű Live Train 16x8 perces, aztán a győri testvérklubnál a 20x5 perces gurulás. Sajnos az évet betegséggel fejeztem be, mely átnyúlt az új év első néhány napjára is, mostanra azonban már jól vagyok és bízom benne, hogy sikerül jól szerepelnem.
Ákos elmondta, igyekszik tanulni a világbajnokságon elkövetett hibájából és az utolsó másodpercig koncentrálni, kiadni magából a maximumot, és hogy ez mire lesz majd elég, a versenyen kiderül. A pápai versenyző első ellenfele - január 22-én - az orosz Nikolay Tsokov lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!