A Munkácsyban rendezték a Varga Tamás Matematika Versenyt


2016-01-19 20:59:23  | cikk: Babos Petra  | 


A Munkácsyban rendezték a Varga Tamás Matematika Versenyt főképe
Idén először a Pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola adott otthont a Varga Tamás Országos Matematika Verseny megyei fordulójának. A megmérettetést Veszprém megyében három helyszínen rendezték meg, ezek egyike volt Pápa.

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által szervezett verseny első fordulóját minden általános iskola helyben bonyolította le, a második, vagyis a megyei fordulónak azonban idén a Munkácsy-iskola ad helyet. A verseny célja a matematikai tehetség felismerése, felkészítés a középiskolai tanulmányi versenyekre.

A megmérettetésre nyolc, hetedik és nyolcadik osztályos diák érkezett, akik az evangélikus, és a Weöres-iskolából, valamint Marcaltőről jöttek.
Tóthné Nagy Judit, a megmérettetés helyi szervezője, a matematika munkaközösség vezetője elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy e rangos versenyt lebonyolíthatták az iskolában.
- A jelenlevő nyolc diák nagyon jól oldotta meg az előző forduló feladatait, ezért kerülhettek be a megyei fordulóra. Van közülük, aki 100 százalékos tesztet írt.
A két órás versenyen öt szöveges feladat várt a diákokra, amelyek cseppet sem voltak könnyűek. A tanulók szakkörön, külön órákon készültek a megmérettetésre, valamint minden diákot a Pápai Észkerék Egyesület is segített a felkészülésben, ami szinten hozzájárult a versenyen való eredményes szerepléshez – tette hozzá a tanárnő.
A feladatokat központilag javítják majd, eredmény várhatóan egy hónap múlva lesz.
A legjobbak az országos fordulóra kerülnek be, amit február végén tartanak.

Az országos szinten kiemelkedő verseny mellett az iskola rendszeresen megszervezi a Heitler Lászlóné Matematika Versenyt, a Bolyai Csapatversenyt és az Észkerék Versenyt is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!