Egy közös út vége felé közeledünk – Türrösök szalagavatója


2016-01-16 20:01:43  | cikk: HuHa  | 


Egy közös út vége felé közeledünk – Türrösök szalagavatója főképe
Három osztály végzősei öltöztek ünneplőbe tegnap este szalagavató rendezvényük alkalmából, hogy szüleik, testvéreik, ismerőseik jelenlétében lépjenek a középiskola befejezéséhez vezető út utolsó szakaszába. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont színháztermében tartott ünnepi ceremónián egy négy évfolyamos gimnáziumi képzésben résztvevő osztály, az Arany János Tehetséggondozó Program végzősei és a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzés utolsó éves diákjai kapták meg a felnőtté válás küszöbéhez érkezést jelképező szalagot osztályfőnökeiktől.

A szalagtűzést megelőző műsorban a diákévek emlékeit idézték fel a végzősök. A sort az AJTP-s osztály nyitotta Arany János alakját és műveit felidéző verses összeállítással, majd egy keringő koreográfiát adtak elő, amit táncos produkció és végül egy közös dal követett, s a nézőközönség tapsa kísért.

Közös dallal zárták műsorukat az AJTP-s végzősök

Az A osztályosok Tegyi Kornél és Móczár Bence mókás keretjátékával összekapcsolt műsorában szintén szerepelt esküvői ruhás keringő, Szabó Fanni dalát pedig a fiúk bajor sörtánca és a lányok vidám modern tánca követte. Nagy sikert aratott az osztályról készült videoklip, a produkciót záró közös dal és az osztály zenekarának előadása.

Keringő a 13. A. osztályosok előadásában

Cselsztonnal indított, aztán pedig egy rendkívül ötletes videoklippel, A zene evolúciója című összeállítással fakasztotta tapsra a közönséget a 13. G. osztály. A nyolc évfolyamos képzésben résztvevő végzősök műsorában Vesztergom Kira énekelt, akit Szabadi Ágnes kísért zongorán, majd bemutatták a középiskolai évek alatt készült fotókból szerkesztett összeállítást és közös dallal zárták bemutatkozásukat.

Cselsztont táncoltak a G-sek

A végzősöktől Fekete Gábor, a nyolc évfolyamos végzős osztály osztályfőnöke búcsúzott. Mint mondta, egy lassan nyolc éve tartó közös út vége felé közelednek, mely telítődött élményekkel, megpróbáltatásokkal, kudarcokkal és sikerekkel.
-Ezen az úton nemcsak a megszerzett tudás és tapasztalat a fontos, hanem a közösség, a barátság, a szeretet is.
Az élet tele van szimbólumokkal, jelképekkel, amelyek figyelmeztetnek, emlékeztetnek valamire. A gyűrű a végtelenségre, a nap fénye a tisztaságra, a jin-jang az ellentétekre, a világosságra és sötétségre, a férfira és nőre, a fa az életre, a családra, a padba vésett nyíllal sebzett szív a diákszerelemre utal. A mi szalagunk is ilyen szimbólum, a fiatalkor egy szakaszát jelképezi – fogalmazott az osztályfőnök.
-Mit gondolhat az utca embere erről a szalagról, ha meglátja rajtunk? Íme, egy 18 éves diák, aki most fog érettségizni a Türr gimnáziumban. Szegénynek menyit kell tanulnia. De nekünk búcsúztatóknak és búcsúzóknak ehhez a szalagocskához az elmúlt évek számtalan emléke fűződik. A szorongó kisdiák, aki beül egy patinás iskola padjába, a szecska, aki feltekint a nagyokra. A Türr szelleme, mely kísértett bennünket, a sok-sok tanulás, a számtalan együtt töltött óra, a jó beszélgetések, a színes programok, kirándulások. Az első szerelmes suttogás a folyosó egy rejtett zugában, az első igazi sikerek és kudarcok. A gondolkodó elme kinyílása, a rengeteg ismeret, tudás beszippantása. És még ennél is több! Az a milliónyi emlék, ami összeköt, ami kitörölhetetlen, ami örök számunkra – ezt jelenti a Türrös szalag, amire az utca embere csak rámosolyog.

Fekete Gábor osztályfőnök a szalag jelentéséről beszélt

A jeles alkalmat szimbolizáló szalagot az osztályfőnökök, Varga Dudás Katalin, Németh András és Fekete Gábor tűzte fel a végzősökre, majd az osztályfőnökök, az igazgató és a három végzős osztály számára meghatározó pedagógusok is kaptak egy-egy szalagocskát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!