A színház és a közösség ereje - eredményes évet zárt a Teleszterion Színházi Műhely


2016-01-16 18:04:59  | cikk: ha  | 


A színház és a közösség ereje - eredményes évet zárt a Teleszterion Színházi Műhely főképe

Sűrű év volt a 2015-ös esztendő a Teleszterion Színházi Műhely számára. Kezdjük mindjárt a diákcsoportokkal. Egyre többen jelentkeztek az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola pápai és ajkai közösségeibe. A fiatalokkal közösen állította össze Benkó Zsófia a Magyar Kultúra Napjára a Szélesvíz című előadást. De a felső tagozatosokból és a középiskolásokból álló csapatok remekül helyt álltak a regionális és országos megmérettetéseken is. A júniusi vasvári Nemzetközi Színjátszó Találkozón arany minősítést kapott a Csillagtánc című tüzes mese, a Csalóka Péter című vásári komédia és persze minden elképzelhető díjat bezsebelt a Teleszterion Színházi Műhely Médeia-ja, mely már korábban a KASZT-on, az amatőr színházak találkozóján is fődíjat, a rendezői és a színészi különdíjat is megkapta. Az előadást meghívták a pécsi, a soproni és a budapesti Nemzeti Színházba is.

A Médeia-t beválogatták az év legjobb 40 előadása közé

Aztán a nyár hatalmas feladata volt a PROGRESS Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál szervezése, lebonyolítása a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központtal közösen. Az öt napos rendezvény négy külföldi és hét magyar, illetve határon túli felnőtt amatőr színjátszó csoportnak adott lehetőséget a bemutatkozásra és egyben megmérettetésre. A zsűri, a szakmai érdeklődők és a művészetbarát közönség 11 színházi előadást láthatott szerdától vasárnapig, emellett számos szórakoztató program, zenei koncertek, kiállítások és tűzszínházi előadás kínált kikapcsolódást a fesztivál ideje alatt.

A PROGRESS PÁPA igazi szellemi kaland volt a színházkedvelők számára - mondta a zsűri elnöke, Pataki András

A nyár aztán hozott még tüzes tábort, új évadot köszöntő bográcspartit, az ősz remek csapatépítő foglalkozásokat, a december pedig a hagyományos karácsonyi bulit, merthogy a színjátszósok tényleg remek közösséget alkotnak. Ma, amikor kulcsszó a közösségépítés, -fejlesztés, a teleszterionosok megmutatják, hogy milyen ez, ha jól működik. A fiatalok egyszerűen szeretnek együtt lenni, játszani, beszélgetni.

A Teleszterion Színházi Műhely 2011 óta dolgozik Pápán. Az eltelt években színvonalas előadásokkal, programokkal bizonyították, hogy szívügyük a kultúra. A legnagyobb feladat továbbra is az maradt, hogy egy állandó, a színházi elképzeléseik kibontakoztatására megfelelő teret találjanak a csoportjaik számára. Jelenleg a Weöres Sándor Általános Iskola drámaterme a próbák helyszíne, de a cél az, hogy olyan saját állandó teret kapjon a közösség, melyet nemcsak próbákon, de esetleg kamaraelőadásokon is tudnak használni a közel 160 növendékkel. Ha ez megvalósulna, új lendületet kapna a Teleszterion Színházi Műhely és a művészeti iskola is, mondta Komáromi Sándor rendező.

A tűzszínházi előadásokat sok helyre hívják

Ami a színházi munkát illeti, van egy új, félig kész tüzes előadás, a Nevem senki, mely egy népmesei alapon nyugvó magyar őstörténet. E mellett a pápai csoportok összevontan Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című történelmi tárgyú kisregényével foglalkoznak. Ebben a tanévben több érettségiző diák is elbúcsúzik majd a Teleszteriontól, de ebben még együtt dolgoznak az őket követő pápai diákszínjátszós generációval.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!