Illegális szemétlerakás miatt indult eljárás


2016-01-08 22:11:56  | cikk: HuHa  | 


Illegális szemétlerakás miatt indult eljárás főképe
Illegális szemétlerakást örökített meg egy pápai lakos a közelmúltban. Az eset december 28-án a Rigó lakótelep mögött, a régi szeméttelep szomszédságában történt, ahová a kisteher-gépkocsival érkező elkövető nemes egyszerűséggel kilapátolta a jármű rakterében lévő, főként háztartási hulladékot. A szemfüles állampolgár nem volt rest megörökíteni fényképezőgépével a jogsértő cselekményt, sőt rendőrt is hívott a helyszínre.

A képeket átadta a rendőrségnek és eljuttatta a város polgármesteréhez is, aki bátor és belevaló magatartásnak nevezte a felvételek elkészítését. Áldozó Tamás a tett helyszínén úgy fogalmazott, jó lenne, ha a pápaiak hasonlóan cselekednének, és nem fordítanák el fejüket, ha ilyen környezetszennyező jogsértést látnak.
-Ez egy rendkívüli eset a sok-sok illegális hulladéklerakás történetében, hiszen erről fényképek készültek és ezek eljutottak hozzám is. A fotók közül néhányat feltettem egy közösségi portálra, mert nagyon bátor és belevaló állampolgári magatartásnak tartottam, hogy valaki nem csak beszél arról, hogy tenni kell az illegális szemétlerakás ellen, hanem ha lehetősége van rá, akkor dokumentálja is – mondta el hírportálunknak a városvezető. A jó minőségű fotókon jól kivehető a szemetet elhelyező személy arca, a gépkocsi típusa és rendszáma is, így a hatóságoknak könnyű dolga lesz az eljárás során – tette hozzá.

Olyan fotók is készültek, melyeken tisztán látható az elkövető arca és a jármű rendszáma

Az ügyben a rendőrség eljárást indított, azonosították az elkövetőket (nem Rigó lakótelepiek voltak – tudtuk meg a polgármestertől), a járási hivatalnál szabálysértési eljárás zajlik és mivel az autónak semmiféle érvényes műszaki dokumentuma nincs, a rendőrségen igazgatásrendészeti eljárás is folyik.

A helyszínen egyébként korábban lerakott illegális szeméthalmok is találhatók és nem ez a város egyetlen olyan területe, ahol hasonló szemétkupacok láthatók. A polgármester elmondta, az illegális szemét jó része az önkormányzat területén található, nagyobb része viszont magánterületeken. A tulajdonosoknak kötelességük a szeméthalmok elszállítása, és ez nem csak a magántulajdonú területekre vonatkozik, hanem az önkormányzatira is.
-A városnak az illegális hulladékok elszállítása 2015-ben több mint 13 millió forintjába került. Úgy is mondhatom, minden pápai háztartás, több mint 1000 forintot fizetett azért, mert néhányan úgy gondolják, hogy az egész város egy szeméttelep – hangsúlyozta Áldozó Tamás.

Az autóból jelentős mennyiségű háztartási hulladék került az árokpartra
Hozzátette, a helyzet megoldásához a legfontosabb a jogkövető magatartás, hogy mindenki a szabályoknak megfelelően szabaduljon meg a hulladéktól, de 2011-ben, amikor polgármesterré választották, határozott fellépést kért a közterület felügyelettől és a rendőrségtől is. A múlt évben a pápai rendőröknek sikerült elfogniuk egy illegális hulladéklerakót, akkor a városvezető meg is jutalmazta az elfogókat példaértékű cselekedetükért.
Áldozó Tamás arra is emlékeztetett, többször is kérte a hatóságoktól, hogy nevezzék meg, milyen technikai eszközökre van szükségük az illegális szemétlerakás megakadályozásához, hiszen utólag már nagyon nehéz az otthagyott szemét lerakójának felderítése, csak bizonyítékként használható dokumentum segíthet az elkövető beazonosításában.

A december végi eset miatt indított eljárás végződhetnek olyan eredménnyel, hogy az elkövetőt kötelezik a hulladék elszállítására és szabályszerű elhelyezésére, de amennyi ehhez hasonló szeméthalom van a város szélén, biztos, hogy a pápaiaknak továbbra is sokba fog kerülni az illegális szemétlerakók jogsértő cselekménye.

(A fotókat a jogsértést észlelő állampolgár készítette.)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!