Szilveszteri futóverseny


2015-12-31 18:06:24  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Szilveszteri futóverseny főképe
Az óév utolsó sporteseménye 2015-ben is a minden korosztályt megmozgató szilveszteri futóverseny volt. Kora délutántól várták azok jelentkezését, akik egy kis mozgással szerették volna búcsúztatni az esztendőt. Szerencsére minden évben sokan élnek a lehetőséggel, tavaly például közel 300-an búcsúztatták futással 2014-et. A szervező Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a sportegyesületekről sem feledkezett meg, azok a klubok, akik legalább húsz főt mozgósítottak, sportszervásárlási utalvánnyal gazdagodtak. A rendezvényt immár hatodik alkalommal a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület ostormenete vezette fel, mely szerepelt a Magyar Televízió élő országos körkapcsolásában, ahol szilveszterhez kapcsolódóan az ország értékeit, hagyományait mutatták be. Pintér Pétertől megtudtuk, a karikás ostor fontos jelképe a magyar kultúrának. - Régebben hagyomány volt jeles napok alkalmával az ostorral való tiszteletadás, csattogtatás, virtuskodás, ezzel tisztítva meg az utcákat és tereket, elűzve minden rossz és ártó gondolatot, lehetőséget adva egy jobb és boldogabb jövőnek. Ilyen alkalom volt a szilveszter napja is, amikor a fiatalok ostorral hangosan pattogtatva vonultak végig az utcákon, biztosítva a föld és az ég között az egyensúly helyreállítását. Célja nemcsak a rossz szellemek elűzése, megzabolázása volt, hanem a lélek emelkedése is – tette hozzá az elnök. A 25 fős csapat megérkezése után a Fő térről elrajtolt a legkisebbek mezőnye, idén korcsoporttól függően két távot – 1000 illetve 2000 métert - lehetett teljesíteni. A szervezőktől megtudtuk, idén is sokan álltak a rajtvonal mögé, közel 200-an teljesítették a rájuk szabott távot. Köztük volt a PSE korábbi, a VEDAC jelenlegi atlétája Kiss Gergő is, aki szinte egyszerre ért célba barátjával, a szintén atléta Szalai Benjáminnal.
- Az alapozásomba jól passzolt a mai futás, elégedett vagyok, kellemes volt az idő, jó hangulatban telt a délután, nem okozott komolyabb megterhelést a 2000 méter. Ami az idei évemet illeti, jól telt, hiszen kijutottam az utánpótlás Európa-bajnokságra, ahol legfiatalabbként a 28. helyezést értem el, jövőre pedig a felnőttek között az amszterdami Európa-bajnokságon szintén szeretném megmérettetni magam.
Tamás Attila 50 kilométer biciklizés után vállalkozott a versenyre, így is a 30-50 év közöttiek mezőnyében első helyen végzett.
- Ennyi biciklizés után jó volt levezetésnek a két kilométeres táv, minden évben részt veszek a versenyen, tavaly is sikerült első helyen végeznem, azzal a céllal érkeztem, hogy megvédjem az elsőségemet. Jó versenytársaim voltak, az első két-háromszáz méteren együtt haladt a mezőny, utána sikerült fokozatosan ellépnem, és végül magabiztos előnnyel célba érnem.
A két kilométeres örömfutás után dr. Áldozó Tamás adta át a dobogósoknak a díjakat, a polgármester mindenkinek gratulált és boldog új évet kívánt.

Eredmények:

12 év alattiak (lányok)
1. Vesztergom Bettina
2. Zsiga Flóra
3. Szegedi Boglárka

12 év alattiak (fiúk)
1. Schermann Péter
2. Mészáros Imre
3. Giczi Gábor

12-30 év közöttiek (nők)
1. Lendvai Luca
2. Cserháti Noémi
3. Csébi Fruzsina

12-30 év közöttiek (férfiak)
1. Kiss Gergő Xavér
2. Szalai Benjámin
3. Lendvai András

30-50 év közöttiek (nők)
1. Pongrácz Barbara
2. Lach Kasey
3. Trescsik Fanni

30-50 év közöttiek (férfiak)
1. Tamás Attila
2. Györgyi Péter
3. Szőke Zsolt

50 év felettiek (nők)
1. Szabó Bernadett

50 év felettiek (férfiak)
1. Turbók Jenő
2. Grőber Attila
3. Kiss László

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!