Felújították a tetőt


2015-12-31 15:16:11  | cikk: HuHa  | 


Felújították a tetőt főképe
Hat család szenvedett régóta attól, hogy a tető rossz állapota miatt beázott az otthonuk. Az önkormányzati tulajdonban lévő, Fő utca 14-es számú épületben élők problémája azonban most megoldódott, hiszen a Városgondnokság megjavíttatta az épület tetőszerkezetét.

Megszűnnek a vízfoltok a homlokzaton

Asbóth László, az egyik lakó érdeklődésünkre elmondta, a tető már olyan rossz állapotban volt, hogy a legkisebb eső esetén is beázott az épület, így ők hiába próbálták rendben tartani, felújítani a belső tereket, a víz tönkretett mindent.
-Esernyőt kellett tartani a számítógép fölé – mondta kesernyés mosollyal. Asbóth László a városrész önkormányzati képviselőjéhez, dr. Péntek Árpádhoz fordult problémájukkal, tőle kért segítséget a megoldáshoz. A képviselő szorgalmazta a Városgondnokságnál a tető megjavítását, bár akkor még csak kisebb javítások elvégzése látszott szükségesnek.
-A munkák felmérésekor és a tető megbontásakor derült ki, hogy sokkal nagyobb munkára van szükség az eredetileg tervezetthez képest. Ehhez azonban költségvetést kellett készíteni, a kivitelezést meg kellett versenyeztetni, ez pedig hónapokat vett igénybe, és félő volt, hogy az idén már nem engedi meg az időjárás a munkák elvégzését. Szerencsére nem így lett, karácsonyra már biztonságban tudták otthonaikat az itt lakók – fogalmazott a képviselő.

Új tetőlécek, új cserép, új bádog az épületen

Bakó István, a Városgondnokság igazgatója hírportálunknak elmondta, a munkák költsége megközelíti a bruttó 2 millió forintot.
-A tető állapotának felmérése azt mutatta, hogy a helyi javítások sorozatának nincs értelme, célszerűbb az egész tetőt átrakni. A bontás során az is kiderült, hogy a tetőléceket cserélni kell, a cserepek pizslenek, és a szigetelés is pótlásra szorul – magyarázta az igazgató, hozzátéve, a munkálatok során a tetőablakok bádogozását is kicserélték és új csapadékcsatornát is kapott az épület.
-Korábban arról volt szó, hogy csak tavasszal tud elkezdődni a munka, de nagy örömünkre már most megcsinálták, így a téli csapadékkal már nem lesz gondunk. Köszönjük a segítséget – fogalmazta meg lakótársai nevében is Asbóth László.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!