Nagy Béla emlékkiállítása


2015-12-19 15:56:20  | cikk: ha  | 


Nagy Béla emlékkiállítása főképe

Nagy Béla festményeiből nyílt kiállítás a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében. A ceglédi születésű festőművész nyugdíjba vonulása után, 1981-ben költözött Bakonykoppányra, többször is kiállított Pápán. A mostani tárlat apropóját halálának 6. évfordulója adta.

Nagy Béla 1923-ban született Cegléden, tehetsége már fiatalkorában megmutatkozott. A Képzőművészeti Főiskolán tanárai, többek közt Bernáth Aurél, dicsérték, díjat is kapott. Miután végzett, tanított Hatvanban, Gyöngyösön, Kazincbarcikán, olvasható az életrajzában. Azt viszont már özvegye tette hozzá, hogy Nagy Béla visszahúzódó, szerény művész volt, aki nem tudott harcolni magáért. Volt, hogy az iskolaigazgató állt művészi boldogulásának útjába, hisz nem engedte el, amikor művésztanárnak hívták Budapestre. Igaz, a felkérés el sem jutott Nagy Béláig, a hatvani igazgató eltitkolta előle és csak jóval később mesélt erről a lehetőségről. Az indok csupán annyi volt, hogy ugyan hol talált volna másik tanárt tanév közben... Mindenesetre a munka mellett folymatosan festett, ha lehetősége engedte, részt vett nyári művésztelepeken.

A fotó előterében Nagy Béla önarcképe

Tájak, emberek, finom színek és formák jellemzik Nagy Béla képeit, aki gazdag életművet hagyott hátra. A színvonalas, gyűjteményes kiállításon Nagy Béla művészetének minden korszakából látható alkotás. A festmények harmóniát, derűs nyugalmat sugároznak. A technikai változatosság is szemet gyönyörködtető, Nagy Béla az olajjal, a tussal, a szénnel, a temperával egyaránt remekül bánt. Nagy Béláné elmondta, hogy igyekszik minél több kiállítást rendezni elhunyt férje hagyatékából, hogy ha már életében nem, legalább posztumusz ismerje meg a művészetkedvelő közönség a valóban figyelemreméltó munkásságát.

A kiállításon Illés Csaba gitárjátékát követően Heitler László művésztanár méltatta a tárlatot, mely 2016. január 16-ig tekinthető meg a JMSZK színházépületének emeleti előterében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!