1,6 milliárd forintot fordítottak a kórház fejlesztésére – átadták az új épületet


2015-12-18 22:06:02  | cikk: HuHa  | 


1,6 milliárd forintot fordítottak a kórház fejlesztésére – átadták az új épületet főképe
Az év évgén véget ér a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő fejlesztésére indított beruházás, melynek megvalósítására 1,5 milliárd forint európai uniós és hazai támogatást nyert el az intézmény és 150 millió forintot kapott Pápa Város Önkormányzatától.

Sajtótájékoztatón összegezték a projektet

A Struktúraváltást támogató fejlesztés a Gróf Esterházy Kórházban című projekt 2013 őszén indult, a kivitelezési munkák egy évvel később kezdődhettek meg és a közelmúltban fejeződtek be. A beruházás keretében lebontottak egy régi épületet a kórház udvari részén és annak helyén 3 szintes, összesen 2.132 négyzetméteres új épülettömböt emeltek, melynek alagsorában a patológia kapott helyet, földszintjén és emeletén pedig a 60 ágyas belgyógyászati osztály új helyét alakították ki. A kivitelezés az új épület mellett a meglévők egy részének felújítását is jelentette. A kórház főépületében működik az SBO, a műtőblokk, az intenzív és sterilizáló egység és a belgyógyászat új épületbe költözésével ide kerül át a sebészet, mely funkciójában illeszkedik az itt lévő ellátási egységekhez. Felújították és kibővítették a radiológiát, létrejött a központi radiológiai egység, mely azt eredményezi, hogy egy helyen válik elérhetővé az összes diagnosztikai egység. A projekt keretében alakították át a sterilizálót is, melynek egy részéből a sebészeti osztály számára hoztak létre 3 kórtermet. Mindezek mellett átalakították a sürgősségi osztályt is, mely biztosítja a modern sürgősségi betegellátás feltételeit.

Az új korszerű épület szerényen megbújik a kórház udvarán

A kivitelezési munkák nettó 767 millió forintba kerültek, ehhez járult hozzá a város önkormányzata 150 millió forinttal. Az épületeket érintő beruházás mellett jelentős nagyságrendű eszközbeszerzés is megvalósulhatott a projekt keretében, ezek a patológia, a gasztroenterológia, a szemészet, a belgyógyászat és a radiológia eszközparkját bővítették és korszerűsítették. Az eszközbeszerzés értéke megközelíti a 450 millió forintot, ebből 174 új eszköz vásárlására nyílt lehetőség, melyek között egy 16 szeletes CT berendezés, felvételi röntgen és 2 ultrahang készülék is szerepelt. Mindezek mellett az új épületbe új bútorok is kerültek 25 millió forint értékben.

A ma délutáni projektzáró és épületavató rendezvényen a fejlesztésben dolgozó cégek képviselői mellett a kórház dolgozói és a képviselő testület tagjai is részt vettek. Az új épület földszinti aulájában tartott ünnepségen dr. Vörös Ibolya, a kórház főigazgatója összegezte a projektet. Mint mondta, a fejlesztés eredményeképpen megszűnik a széttagoltan működő szervezeti struktúra, az érintett osztályokon magas színvonalú egészségügyi szolgáltatások biztosíthatók, megvalósul az intézmény szervezeti racionalizációja, rövidülnek a betegutak és csökkennek a betegellátási időtartamok, így az egészségügyi rendszer fajlagos működési és fenntartási költségei is csökkennek.
-A gép- és műszerpark korszerűsítése és az infrastruktúra fejlesztése révén egészségnyereség érhető el, ugyanakkor a dolgozók számára is jobb körülmények állnak rendelkezésre és növekszik a munkabiztonság – emelte ki a főigazgató. Dr. vörös Ibolya beszédében összegezte a pápai kórház fejlesztéseit is. Eszerint a most befejezett beruházás a rehabilitációs osztály átadása óta a kórház történetének legnagyobb fejlesztése. Emellett még folyik a radiológiai géppark korszerűsítése, és ha ehhez hozzáveszik a képzési, foglalkoztatási projekteket is, akkor elmondható, hogy 1,955 milliárd forintnyi európai uniós forráshoz jutott az egészségügyi intézmény.

Az egyik legnagyobb értékű berendezés az új 16 szeletes CT

A rendezvényen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, államtitkár üdvözölte a beruházás befejezését és arról szólt, hogy ez a fejlesztés nemcsak a pápaiak, hanem a környéken élők egészségügyi ellátási színvonalát is jelentősen növeli. Beszédében a következő időszak egészségügyi fejlesztéseiről is szólt.
-A következő esztendőre mintegy 13 milliárd forintos szakdolgozói, egészségügyi bérfejlesztés került be a költségvetésbe, és a tervek szerint országszerte folytatódnak a kórházi fejlesztések. Pápán 2 milliárd forintból szeretnénk korszerűsíteni a kórház teljes energiaellátását, megvalósítani a külső hőszigetelést, nyílászáró cserét, födémszigetelést. Reményeink szerint ez a projekt bekerül a megvalósítandók közé. A most indult eu-s költségvetési ciklusban ugyanis 1200 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a KEHOP-ban (Környezet és Energiahatékonysági Operatív Program) ilyen fejlesztésekre – tájékoztatta a jelenlévőket.

Dr. Áldozó Tamás polgármester a beruházás elejére tekintett vissza beszédében. Mint fogalmazott, 15 hónappal ezelőtt kezdődött meg az új szárny építése, és ez bizony nem sok idő ekkora beruházásra. Gratulált a projektben dolgozóknak és köszönetet mondott a kórház munkatársainak, amiért az építkezéssel járó sok kellemetlenség ellenére színvonalas munkát végeztek a munkálatok idején is.
Kifejtette, bár a város már nem fenntartója a kórháznak, mégis magáénak érzi azt, így a képviselő-testület egyhangúan döntött a 150 milliárd forintos támogatásról.
-Amikor a város a 150 millió forintos támogatásról döntött, jó döntést hozott, a pénz jó helyre került, hiszen a pápaiak és a környéken élők egészségének szolgálatára adtuk.
Beszédében kiemelte azt is, a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklusban 10 milliárd forintnyi forrást tudtak a városba hozni, és ennek 25 százalékát, vagyis minden negyedik forintját az egészségügy fejlesztésére fordították.
-A pápai kórház jövője nem kérdéses – hangsúlyozta a városvezető.

Korszerű, komfortos kórtermeket alakítottak ki

A történelmi egyházak képviselőinek áldása és az épületátadást jelképező nemzeti színű szalag átvágását követően a megjelentek végigjárták az új épületet, megtekintették a belgyógyászat korszerűen kialakított kórtermeit, a vizsgáló helyiségeket, a már helyükre szerelt orvosi eszközöket, berendezéseket és az alagsori patológiai termeit.

Mint megtudtuk, a patológia már az új épületben működik, a belgyógyászati osztály pedig január első napjaiban kezdi meg a költözést a régi helyéről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!