Dobozba zárt szeretet


2015-12-17 17:55:05  | cikk: ha  | 


Dobozba zárt szeretet főképe

Civil összefogás eredménye volt a Koncert a boldog gyermekekért elnevezésű program december 10-én az evangélikus templomban. A meghitt, bensőséges hangulatú zenés alkalmat a Pápai Városi Óvodák javára szervezte egy baráti közösség. Az evangélikus templom zsúfolásig megtelt, sokan ott voltak, hogy meghallgassák a pápai illetve környékbeli, esetleg távolabbról érkező fellépőket.

Az esten 85 110 Ft gyűlt össze. A felajánlásokat ma délelőtt adta át Végh Adrienn főszervező a Szivárvány Óvodában Vaspöri Ferencné intézményvezető-helyettesnek. Dobozba zárt szeretet - így jellemezte a főszervező az adományt, hisz egy szépen díszített dobozban nyújtotta át a koncertlátogatók jó szívvel adott ajándékát.

Az ovi Kék csoportosai dalokkal, versekkel köszönték meg az ajándékot

Kérdésünkre Végh Adrienn elmondta, hogy a koncert szervezésekor azonnal az jutott eszébe, hogy a gyerekek boldogsága, öröme a legőszintébb, ezért szerették volna őket meglepni. Ez nagyon jól sikerült, a Pápai Városi Óvodákban pedig köszönettel fogadták az adományt, melyet vizuális eszközök beszerzésére fordítanak majd. A tervek szerint vásárolnak többek közt gyurmát, színes ceruzákat, krétákat is. Az adományból természetesen minden tagóvoda részesül.

Képek:

Kapcsolódó cikk(ek):
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!