Karácsonyi ajándékkosarak


2015-12-16 19:04:07  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Karácsonyi ajándékkosarak főképe
Ajándékokkal érkezett a gróf Esterházy Kórház gyermek- és újszülött osztályára az NB I/B-s kosárlabda bajnokságban szereplő Concordia Motax KC Pápa. A csapat képviseletében Hernádi Tamás elnök valamint három játékos, Keresztes Rafael, Ács Péter és Puszta Dávid látogatta meg az osztály lakóit és édesanyjukat azzal a céllal, hogy karácsony alkalmából egy kis örömöt csempésszenek a nem mindig vidám hétköznapokba. Az idei látogatás a kis betegek számára is váratlan volt.
- Nem ez volt az első alkalom, hogy a csapat egy jótékony cél mellé áll és segíteni próbál, hiszen két évvel ezelőtt a kosárlabdázás napján a charge szindrómás Micskó Cintiának gyűjtöttünk, akkor a felajánlásokból közel 67.000 forint gyűlt össze - emlékezett Hernádi Tamás elnök. Idén a gyermekek ünnepét szerettük volna szebbé varázsolni és egy kis mosolyt csalni az arcukra, érthető módon eleinte kissé bátortalanok voltak a picik, de hamar feloldódtak és örömmel fogadták el az ajándékcsomagunkat, melyben gyermek kosárlabda-palánk, labda, gyümölcsök, édességek kaptak helyet. A mostani eseményből a jövőben szeretnénk hagyományt teremteni és ezentúl minden évben valamilyen karitatív tevékenység mellé állni.
A kosarasok rengeteg ajándékkal készültek a gyerekeknek, melyet dr. Bilinszky Zsuzsanna, a gyermekosztály vezető főorvosa köszönt meg a jótékony sportolóknak. A doktornő elmondta, szeretik az ilyen kezdeményezéseket, melyek hozzájárulnak a betegek minél gyorsabb gyógyulásához illetve könnyebbé teszik a hétköznapokat, hiszen a gyerekek nem érzik azt, hogy kórházban vannak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!