Fellobbant a harmadik gyertya lángja is


2015-12-14 13:06:20  | cikk: ha  | 


Fellobbant a harmadik gyertya lángja is főképe
Szólj csengő, csingilingiling... - ez volt a harmadik adventi hétvége műsorának mottója. A címnek megfelelően szerepelt a Szironta Csengettyűegyüttes is, de e mellett számos civil kisközösség, ovis és iskolás csoport fellépése lopott melegséget az érdeklődők szívébe a decemberi hidegben.

A Munkácsy Zenestúdió karácsonyi dallamokkal kedveskedett a közönségnek

Péntek délután a Csókai, a Fáy, a Tókerti, a Huszár ovi apróságai adtak műsort, de az óvónők is kitettek magukért, hisz ők is készültek karácsonyi dalokkal, versekkel az alkalomra. A színpad aztán a munkácsysoké volt, először a harmadikosok léptek fel, aztán a Munkácsy Zenestúdió ünnepi koncertjét hallhatták mindazok, akik a hideg ellenére is kitartottak. Igaz, ezt segítette a finom forralt bor, meleg tea, sőt az Esterházy-kastély udvarán ezekben a napokban egy kiskályha ontotta a a meleget, sokan húzódtak mellé a koncert ideje alatt is. Góczán Anna, a zenestúdió tagja elmondta, hogy nagyon sokat készültek a fellépésre, minden daluk a karácsonyról szólt és így kívántak békés ünnepet mindenkinek. Anna hozzátette, hogy már nagyon várja a december 24-t, mert ez az ünnep összehozza a családokat. Ő személy szerint énekelve készül a karácsonyra otthon is.

A Fourtissimo formáció remek hangulatot teremtett szombat este

Szombaton a Tarczy iskola diákjai és a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület műsora után Kastély Attila és növendékei mesélték el a betlehemi történetet - citerán. Este a Fourtissimo zenekar lépett fel. A jazz orchestra 22 évvel ezelőtt jött létre, a négy Kuna testvér adja az alapfelállást rézfúvós hangszereikkel és őket egészítik ki vendégművészek, gitárosok, dobos, billentyűs. A formáció a komolyzenétől a jazzig sokféle stílusra nyitott, koncertjeiket a sokszínűség jellemzi. Pápán főként karácsonyi dallamokkal léptek a közönség elé.

Vasárnap az erkelesek karácsonyváró műsorával indult a délutáni program, majd Horváthné Szabó Andrea és Bertalan Tamás énekelt. Bár az hideg szinte csontig hatolt, sokan kilátogattak a harmadik adventi vasárnap programjaira. Ezen a napon voltak a legtöbben a faházaknál is, sokan vettek ajándékot. Tóth Kitti egy csuhéangyalkát vásárolt nagymamájának a Bakonyalja Népművészeti Egyesület portékáiból válogatva.

Szép ajándék a csuhéangyalka

A harmadik adventi hétvégén a Veszprém Főegyházmegyei Katolikus Karitász pápai és csóti önkéntesei is ott voltak egy egyik faházban. A Karitász "Egymillió csillag a szegényekért" elnevezésű országos akciójához csatlakoztak ők is, melynek célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé. Adományt gyűjtöttek, illetve vasárnap este, mivel Pápán volt a zárórendezvény, a Karitász jelét formálták meg mécsesekből a résztvevők.

A város adventi koszorúján Boncz Zoltán, baptista lelkipásztor gyújtotta meg a harmadik gyertyát az adventi kórustalálkozó karainak énekétől kísérve. Boncz Zoltán elmondta, hogy bár furcsán hangzik, a karácsony elsősorban nem a szeretetről szól, hanem Istenről, arról, aki leküldte fiát a Földre, hogy megmentse az embereket a bűntől. Isten maga a szeretet, a megbocsátás, és karácsonykor arra is gondolnunk kell, hogy van szabadulás és van szabadító.

Boncz Zoltán baptista lelkész gyújtotta meg a harmadik gyertyát

Écsi Gyöngyi angyalbárányos mesés bábjátékát ámulva figyelték a gyerekek, akik közül sokan betértek a kézműves foglalkozásra is. Ott ezúttal ünnepi ajtó- illetve ablakdíszt készíthettek kicsik és nagyok. Sándor Zsófia elmondta, hogy a díszt a szobája ablakába teszi. A talpraesett kislányt arról is kérdeztük, hogy mit szeretne karácsonyra, de azt mondta, hogy nem kért semmi különlegeset, azt szeretné, ha meglepetés kerülne a fa alá.

Kicsik és nagyok együtt alkottak a foglalkoztatóban

A harmadik adventi hétvége programjait a Szironta Csengettyűegyüttes műsora zárta, a hattagú csoport ünnepi dallamokat csilingelt a pápai közönségnek vasárnap este


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!