Sikeres adventi hangverseny a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében


2015-12-13 23:11:36  | cikk: pt  | 


Sikeres adventi hangverseny a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében főképe
Idén is nagy sikert aratott a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat adventi hangversenye. A rendezvénynek a Szent József-kápolna adott otthont, ahol telt ház előtt adták elő műsorukat a Vajda Péter lakótelepi óvoda Rozmaring csoportjának apróságai, a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói és nevelői. A hangverseny során a Gannai Asszonykórus is énekelt, az ünnepi esemény fellépői pedig Mikulást köszöntő énekekkel, adventi és karácsonyi dalokkal örvendeztették meg a szép számú közönséget.

Német nemzetiségi rendezvényként a szívmelengető produkciók magyar és német nyelven hangoztak el, a közös éneklés is kétnyelvű volt. – 2011-ben, az első alkalommal megrendezett német nemzetiségi adventi koncert helyszíne a Nagytemplom volt, majd a Szent József-kápolnában talált állandó helyszínre az esemény. Ez a kápolna igencsak családias hangulatú, továbbá a hangversenyt követő szeretetvendégségre is kiválóan alkalmas – fogalmazott Pillerné Fódi Ilona, a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!