Megnyitotta kapuit a Múzeum az Edvy Malomban


2010-03-28 01:38:05  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Megnyitotta kapuit a Múzeum az Edvy Malomban főképe
A Hódoska vagy Uki malmot utolsó tulajdonosa, Edvy Károly után Edvy malomként is nevezik. 2001-ben unokájam, Sántha Csaba vásárolta vissza az épületet és kezdte meg a malom felújítását, ezzel együtt a fogadó felépítését. Az egykori malom épületének felújítása és a gyűjteményes kiállításának megnyitója alkalmából szép számban gyűltek össze délután 14 órakor az érdeklődők az Edvy Malomban.

- Köszönöm, hogy 1953-ban az őseimtől államosított vízimalom visszakerülhetett a családunkhoz. Ez a hely nem állami támogatásból, nem pályázatokból, nem adományokból épült fel, hanem a rendezvényeinket látogató, a szolgáltatásainkat igénybe vevő honfitársaink szeretetéből és nem utolsósorban a családom nagyon tevékeny munkájából. Szeretném megköszönni az őseimnek, hogy végigkísértek ezen a 9 éven, ezen a hosszú úton és köszönöm az Úristennek, hogy oly sokszori szükségemben nem hagyott el soha - mondta köszöntőjében Sántha Csaba, az Edvy Malom tulajdonosa.

Dr. Hermann István önkormányzati képviselő, az Oktatási, Kulturális és Vallási Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet. A képviselő beszédében kiemelte, mennyire fantasztikusnak tartja, hogy egy polgár visszaveszi azt a családi örökségét, amit annak idején a kommunizmus elvett tőle. Elérzékenyítő, hogy visszaveszi ősei jussát és felújítja, megosztja azt a közönséggel. 

- Pápa város története elválaszthatatlan a malmoktól, hiszen a város első említése is 1061-ben a malmok kapcsán történik. A Tapolca patakon 30-40 malom is működött egykoron, melyeknek a bauxitbányászat vetett véget. A Pápa közeli malmok igazi vesztét a második világháború utáni államosítás hozta. Államosítani 2-3-4 emberrel dolgozó malmokat, tömegestül, micsoda boldog volt akkor a kormányzat, hogy újabb állami tulajdonokat tudott létrehozni. A legtöbbet megszüntették, némelyikből termelőszövetkezeti daráló lett, a boltokban megjelent a csomagolt liszt, így senki nem járt már őröltetni. Hiszen nem is volt már gabonája, mert mindenki és minden bekerült a tsz-be, az orosz bolsevik típusú szövetkezetbe - mondta a képviselő.

Eddig városunkban, mely a Malmok Városa címet is birtokolta egykoron, nem volt egyetlen malmunk sem, amelyet ipari műemlékként be lehetett volna mutatni a turistáknak. A felújításokat Máté Géza műemléki felügyelő irányította, melyek Csizmadia László építészmérnök tervei szerint valósultak meg.

Dr. Limbacher Gábor, a Veszprém Megyei Múzeum igazgatója is köszöntötte a kiállítás megnyitójára összegyűlteket.

-A jövőre készülünk. Most, két hét múlva, egy hónap múlva s egy év múlva is. A jövő felé haladunk, s ezen az úton a hivatásunk szabta léptek vezethetnek célhoz. De ahhoz, hogy célba érjünk, szükséges, hogy megfelelő útjelzők, értékforrások mentén haladhassunk előre. Ezek az értékek a születésünket követően a családban kínálkoznak. A család tápláló talaja az elődök egymásra épülő tapasztalatai nélkül semmit sem ér. Itt ezen a most nyíló kiállító és szolgáltató helyen is a család fontosságát tapasztalhatjuk, hiszen a most nyíló intézmény léte is a családtörténet legújabb fejezete - mondta a megyei múzeum igazgatója.

A múzeumban megtekinthetjük az Edvy család történetét fényképekkel és dokumentumokkal illusztrálva. A család értékmegjelenítő teljesítményének a bemutatásán keresztül haladhatunk a tágabb közösség felé, a hely története a helyi közösség, a település története és a településsel való együttélés történetének a megismerése felé. Az alapítók az egész magyarságot is megjelenítették egy külön Magyarság Teremben, amely a történelmi haza bemutatását, történelmét, tragédiáját célozza meg. Emellett megjelenik a kiállításon a legmagasabb univerzalizmus, a legmagasabb közösség, a kereszténység történelme is. A szakrális térben a kiállítás két fő súlypontra osztható: a malomipar illetve a kenyér elkészültéhez vezető út, illetve a borhoz elvezető út, a borászati kiállítás. Tehát a liturgikus növények által kínált ételeink és italaink kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!