Városi tollaslabda bajnokság


2015-12-11 09:48:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Városi tollaslabda bajnokság főképe
A tollaslabda sportág népszerűsítése és a sportolási lehetőség biztosítása mellett a megyei döntőre az indulási jogosultság megszerzése volt a tétje a Weöres iskola tornatermében rendezett Pápa és Környéke Tollaslabda Bajnokságnak. Két kategóriában hat korcsoportban hirdették meg a versenyt, és amint azt Horváth Attilától, a Versenybíróság elnökétől megtudtuk, a korosztályok első négy helyezettje szerzett indulási jogot a megyein való részvételre, melyet jövő év elején szintén a Weöresben rendeznek majd meg.
- A városi bajnokságnak megfelelő mezőny gyűlt össze, a különböző korcsoportokban összesen 40-en játszottak, sajnos az első és hatodik korcsoportos fiúknál nem volt induló. Zömében a Weöres iskola tanulói mérettették meg magukat a bajnokságban, de érkezett nevezés a Türrből, Pápakovácsiból, a Gazdasági Szakképző Iskolából, a Szent Istvánból, a Batthyányból és a Petőfiből is. A mezőny erősségéről elmondható, hogy voltak itt tavalyi diákolimpia bajnokok, országos második helyezettek, pontszerzők, tehát azoknak, akik a helyükbe szerettek volna lépni, fel kellett kötni az alsóneműt. Nagyjából lehetett sejteni az erőviszonyokat, ezek be is igazolódtak, innen a legjobb négy készülhet a megyei vetélkedésre, melyet januárban szintén a Weöresben rendezünk meg.
Horváth Attila elmondta, a megyei után a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei játékosokkal kiegészülve a területi döntőt rendezik meg, majd néhány héttel később pedig az év fő versenye, az országos diákolimpia döntő következik. A végeredmény elérhető ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!