Az éledő természetet ünnepelték


2010-03-27 17:48:02  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Az éledő természetet ünnepelték főképe

Egész napos programmal ünnepelte a Tavasz Napját a Hagyományok Hegye Egyesület. Az avarkori emlékeket őrző hegy ezúttal fegyveres kiképzésnek adott otthont, melyet Hidán Csaba régész-történész előadásai és bemutatói tarkítottak.
A Tavasz Napját minden évben megünnepli a hagyományőrző egyesület, hitvallásuk szerint a tavasz kezdetén nemcsak a természet újul meg, hanem a harcosok is új erőt merítenek az őket körülvevő, újjáéledő világból – tudtuk meg Tóth Kálmántól, a Hagyományok Hegye Egyesület elnökétől. A nap folyamán a hagyományőrző csapatok íjászversenyen vettek részt, majd fegyveres harci kiképzésben volt részük. Hidán Csaba és csapata eredeti avarkori felszerelésben, avar fegyverzettel mutatta be a korabeli harcművészet lépéseit a bemelegítéstől az ellenség lefegyverzéséig.

A Hagyományok Hegye Egyesület ebben az évben még számos rendezvényre készül. Májustól 20 foglalkozáson át tartó rendhagyó történelemórára várják az iskolákat, június végén a Fény Napját és a Tűz Éjszakáját ünneplik, augusztusban pedig részt vesznek a Történelmi Játékokon, melyben az avar világ kitüntetett szerepet kap, hiszen a programot idén Népek Vándorútján címmel rendezik meg.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!