Mikulásköszöntő és adventi műsor a kastélyudvarban


2015-12-05 16:59:24  | cikk: pgya  | 


Mikulásköszöntő és adventi műsor a kastélyudvarban főképe
Ínycsiklandó vaníliás kürtös kalács, fűszeres forralt bor és halk karácsonyi zene csalogatta az ünnepi díszbe öltözött Esterházy-kastély udvarára az érdeklődőket, a Gyertyafényes advent programsorozat péntek délutáni rendezvényeire. A karácsonyi hangulatról a város általános iskoláinak tanulói gondoskodtak, valamint a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Kórusa énekelt adventi dalokat. Az estet Kovács Károly türrös diák által előadott három dal koronázta meg.

A színpadi programok mellett természetesen a faházakban különböző kézműves termékeket is lehetett vásárolni. Pénteken a város önkormányzatának Egyesített Szociális Intézményének (ESZI) Fogyatékosok Nappali Intézménye is megjelent különböző kézműves alkotásokkal, amelyeknek megvásárlásával az intézmény működését lehet támogatni. Horváth Melinda szakmai vezetőt kérdeztük a kitelepülésről:
- Negyedik éve veszünk részt az adventi vásáron a fiatalok munkáival, adományjelleggel árusítunk. A termékek között találni kézi szőttes szőnyegeket, mézeskalácsok, különböző textil tárgyak, sok közülük kékfestős alapanyagból, illatpárnácskák, mécsesek, karácsonyi ajtódíszek és adventi koszorúk. A kínálatunk évről-évre bővül, már jó előre készülnek a vásárra, sok időt és türelmet vesz igénybe, minden darab egyedi. Az adományokból befolyt összeget mindig visszafordítjuk a következő év adventi ajándéktárgyak elkészítésébe, így sikerül a választékot egyre színesebbé tennünk, így mindig tudunk olyan foglalkozást biztosítani az intézményünkben, amelybe a foglalkoztatott ifjaink szívüket, lelküket beleteszik – nyilatkozta hírportálunknak Horváth Melinda, aki hozzáfűzte, hogy csak ezen a hétvégén lesznek kint a kastélyudvaron berendezett vásárban, azaz aki szeretne jótékonykodni és teheti, szombat-vasárnap látogassa meg a faházikójukat.
A mesejáték szerint az erdőbe már megérkezett a Mikulás

A péntek esti program során fellépett a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 2. a osztálya adventi verses-zenés összeállítással, a felsős osztályok tanulói „Gyermek születik” című darabbal, a Weöres Sándor Általános Iskola 5. évfolyama „Télapó az erdőben” című mesejátékkal. A Tarczy Lajos Általános Iskola 3. c osztálya „Jöjj el Mikulás!” összeállítást adtál elő a színpadon, míg a vidám nagyik a „Havas úton cseng a kis szán” címmel nyújtottak át a közönségnek egy dalcsokrot.

A türrös kisdiák ügyesen elénekelte a három karácsonyi dalt, a közönségnek nagyon tetszett

Kovács Károly három dalt adott elő, türrös diáktársai a színpad előtt együtt énekelték a karácsonyi nótákat.
- Adorjánházáról érkeztem, a fellépésre elkísért a családom. A Türr István Gimnáziumban vagyok kilencedikes, az Arany János Tehetséggondozó Program ösztöndíjasaként. A csüglei kisiskolába jártam, az ottani osztályfőnököm ajánlotta ezt az iskolát, így kerültem Pápára. Vannak terveim a hangommal, vagy népi énektanárnak vagy énektanárnak szeretnék tovább tanulni. De szeretem a színművészetet is, diákszínjátszó csoportban is tevékenykedek. Szeretek zenét hallgatni, a pop- és rockzenét, a Lordot és Neoton Famíliát. Ezen kívül szeretek biciklizni, görkorizni és mostanában váltak kedvenceimé a galambok, egylőre három van, de remélem hamarosan több is lesz – nyilatkozta a türrös diák, megígérve, hogy jövőre is fellép és valószínűleg több számot is előad majd.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!