Szépen búcsúzna az ősztől a Perutz FC


2015-12-04 10:32:06  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Szépen búcsúzna az ősztől a Perutz FC főképe
A hat mérkőzés óta veretlen (négy győzelem, két döntetlen) Ajka Kristály ellen zárja a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi küzdelmeit a Perutz FC, mely szintén hat találkozó óta nem talált legyőzőre (öt győzelem, egy döntetlen). A 17. fordulóban a tabellán elfoglalt helyezés alapján is igazi rangadóra van kilátás, hiszen a mieink a harmadik, a vendégek az ötödik helyen állnak. A házigazdák az elmúlt héten Tapolcán Marton Miklós szavaival élve az ősz leggyengébb produkciójával rukkoltak elő, és csak a 92. percben tudtak pontot menteni, míg mostani ellenfelük magabiztosan győzte le a pétieket. A pápaiak vezetőedzője a december 5-én 15 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban azt mondta, átbeszélték az elmúlt mérkőzésen történteket, és szép lezárása lenne a szezonnak, ha nyerni tudnánk az ajkaiak ellen.
- A szokásos mederben zajlott a heti felkészülésünk, még mindig nem tudjuk mi okozta a múlt heti fásultságot, de bízom benne, hogy szombaton teljesen más arcát mutatja a csapat. Mindenképp győzelemmel szeretnénk zárni az évet, ami nem lesz könnyű, hiszen jó csapat az Ajka, két gyors támadójuk van, bízom benne, hogy a széleken meg tudjuk bontani őket és ki tudjuk használni a kínálkozó lehetőségeinket.
Marton Miklós elmondta, Palkovics Ádámra betegség, Grőber Bencére iskolai elfoglaltság miatt nem számíthat, eltiltott nincs. A találkozó játékvezetője Lukács István lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!