Falinaptár Tapolcafőről


2015-12-03 16:16:32  | cikk: ha  | 


Falinaptár Tapolcafőről főképe

A Tapolcafői Kertbarát Kör Egyesület még csak 7 éves, de kiadványaik száma jól mutatja aktivitásukat. A településrész lelkes közössége ugyanis képeslapokat, szórólapokat, emlékívet, kalendáriumot és naptárt is megjelentett már, összesen 19 alkalommal. Ezek közül nyolc naptár: fali- és kártyanaptár, valamint kalendárium is őriz tapolcafői képeket, értékeket.

A 2016-os esztendőre egy falinaptárat állított össze Somogyi Zoltán, a kör elnökségi tagja. A kertbarátok az év első felében meghirdettek egy fotópályázatot a tapolcafői lakosok és kör tagjai körében. A településről készült fényképekből olyan gazdag anyag jött össze, hogy egy-egy hónaphoz két fotó is került. E mellett idézetek, hasznos tudnivalók is olvashatók a képek mellett, a lap alján pedig a Tapolcafő Forrás Tanösvényről tudhat meg hasznos információkat a falinaptár tulajdonosa.

A falinaptár Somogyi Zoltán munkáját dicséri

A kiadvány 250 példányban jelent meg, a Kertbarát Kör minden tagja kap ebből egyet, de karácsonyi ajándéknak is jó ötlet lehet, mondta Somogyi Zoltán, a lokálpatrióták számára pedig igazi kordokumentum.

Dr. Hermann István is részt vett a naptár bemutatóján, melyet a Jókai Mór Városi Könyvtár adott ki. A városi könyvtár intézményvezetője egyben a Települési Értéktár Bizottság elnöke is, így biztatta a tapolcafőieket, tegyenek javaslatokat, hogy a település szellemi és tárgyi értékei bekerülhessenek a pápai értéktárba.

A Tapolcafői Kertbarát Kör Egyesület következő összejövetele jövő szerdán, december 9-én lesz, akkor tartják tisztújító közgyűlésüket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!