A szocialisták szerint előkészítetlen a hétfőn elfogadott adócsomag


2015-12-01 23:32:06  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


A szocialisták szerint előkészítetlen a hétfőn elfogadott adócsomag főképe
Előkészítetlen volt a város képviselő-testületének fideszes többsége által hétfőn megszavazott adócsomag – jelentette ki Grőber Attila szocialista önkormányzati képviselő a keddi sajtótájékoztatóján.
A Magyar Szocialista Párt pápai elnökének számításai szerint az építményadó, a telekadó és a kommunális adó plusz bevételeiből körülbelül 270 millió forint többletforráshoz juthat a város. Grőber Attila erősen kifogásolta, hogy az adócsomag bevezetését nem előzte meg egyeztetés, konzultáció, még csak kétlépcsős tárgyalást sem tartottak róla. – Ezt az adócsomagot az éj leple alatt akarták elfogadtatni – hangsúlyozta, majd kifejtette: a képviselők előző szerdán éjszaka kaptak tájékoztatást arról, hogy egy több száz millió forintos adócsomagot nyújt be a Fidesz, a hétfői testületi ülésig pedig csupán néhány nap állt rendelkezésre annak tartalmának végiggondolásához, megtárgyalásához.
Az MSZP-s képviselő az építményadót, vagyis az úgynevezett garázsadót igazságtalannak tartja, mivel nem veszi figyelembe azokat a tényeket, hogy van-e autója az ingatlantulajdonosnak. Mint mondta, a telekadót a lakóingatlannal be nem épített telkek után kell fizetni Pápa belterületén a következő évtől, azonban senki nem tudott arra a kérdésére választ adni, hogy mennyi ilyen terület van a városban. Grőber Attila gazdaságilag nonszensznek nevezte, hogy olyan adótárgyakra vetettek ki adót, amiről nem tudni, mekkora adóalapra terjed ki.
A pápai MSZP-elnök továbbra is azt szeretné, ha a garázsadót a magánszemélyek tekintetében eltörölnék, a telekadót és kommunális adót nem vezetnék be, a vállalkozók által fizetendő építményadó összege pedig négyzetméterenként ezer forint lenne egy évben. Éppen ezért a szocialisták a decemberi testületi ülésen megpróbálkoznak azzal, hogy a hétfőn elfogadott formájában semmissé tegyék az adórendeletet.
Grőber Attila megjegyezte, ha igaz lenne a kormánypárt által az utóbbi időben folytatott propaganda, miszerint a magyar, illetve a pápai gazdaság erősödött, erősödik, akkor nem lenne szükség a most megszavazott adócsomagra. Az önkormányzati képviselő hozzátette, a szóban forgó adórendeletekkel kapcsolatos kedvezményekre, fizetési mentességekre december 4-ig, péntekig a politikai szervezetek és civil közösségek mellett a lakosság is javaslatot tehet. – Dolgozunk rajta, hogy a kedvezményezettek körét kibővítsük – mondta Grőber Attila, aki arról is tájékoztatott, hogy a karácsonyi adománygyűjtő-akciójuk december 18-ig tart, valamint az MSZP a héten aláírásgyűjtést indít a magyar bérek emeléséért.

Képek:


Címkék: MSZP | adó
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!