Gálaműsorral zárta a jubileumi hetet a Közgáz


2010-03-27 08:49:53  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Gálaműsorral zárta a jubileumi hetet a Közgáz főképe
Hetven éves a kereskedelmi és közgazdasági oktatás Pápán, hetvenedik tanévét ünnepli a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium székhelyintézménye, vagy ahogy városszerte mindenki ismeri és hívja, a Közgáz. A jubileumi hét záróprogramjaként megrendezett gálaesten tegnap este Unger Tamás mondott ünnepi beszédet. Az igazgató a kereskedelmi és közgazdasági képzés fejlődését idézte fel, kiemelve az iskola kiváló eredményeit a szakképzés terén, majd szólt a jövőbeni tervekről, az iskolában tanított szakirányok bővítéséről. Mint mondta, mind az oktatási helyszínek, mind a képzési rendszer változásai ellenére a Közgáz sok mindenben kétségtelenül állandó maradt: az igényes, szakszerű oktató-nevelő munkában, az értékek átadásában és a vállalkozókészségre történő nevelésben.

- Megmaradt a folyamatos változásokból adódó, mondhatni kényszeres alkalmazkodó készség, nyitottság, amely a képzési rendszer külső körülményekhez történő folyamatos hozzáigazításán kívül a tanulókkal szemben tanúsított magatartásban és törődésben is megnyilvánul. Az intézmény alapelvként fogadta el, hogy az iskola akkor jár el a leghelyesebben, ha az oktató-nevelő tevékenységben úgy közvetít egyetemes értékeket, hogy közben állandóan kreatív gondolkodásra késztet, s nyitott mindenre, ami a tanulók fejlődését segíti. Remélem tanulóink is így gondolják: jó ma közgázosnak lenni-mondta az igazgató.

Erdő Imre, aki 1977-től 1997-ig volt a közgáz igazgatója, az iskola múltját elevenítette fel az 1939-es kezdetektől - amikor a kereskedelmi képzés a református gimnázium tagozataként működött - az államosításon és önálló intézménnyé váláson, a jelenlegi iskolaépületbe költözésen át a jelenig. Visszaemlékezésében az intézmény egykori diákjainak élményeit is megosztotta a hallgatósággal.

A diákok színes műsorral készültek a gálaestre. Az intézmény híres diákja, Nagy László költő versével nyitották meg az ünnepi programot, melyet a Pápai Vadvirág Néptáncegyüttes palotás tánca követett.  Kapcsándi Klaudia, a prózamondó verseny első helyezettje – Jókai: Egy magyar nábob című regényéből adta elő azt a részletet, mellyel a csütörtöki megmérettetést megnyerte. Az iskola irodalmi színpada és énekkara Webber: József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musical rövid változatát vitték színpadra, a darabot itt a gálaesten láthatta először a közönség. A jubileumi ünnepségsorozat a végzős tanulók angolkeringőjével zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!