Hit, remény, öröm, szeretet – ég az első gyertya az adventi koszorún


2015-11-30 00:17:23  | cikk: HuHa  | 


Hit, remény, öröm, szeretet – ég az első gyertya az adventi koszorún főképe
Dr. Mail József apát, plébános gyújtotta meg az első gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap este. Az Esterházy-kastély udvarán tartott Gyertyafényes Advent programsorozata első hétvégéjének ünnepi ceremóniájára nagy tömeg gyűlt össze az Esterházy-kastély udvarán.

A négy hétvégén át tartó rendezvény pénteken délután kezdődött s vasárnap estig várta az ünnepi ráhangolódásra vágyókat. Kinyitottak az adventi vásár árusai, akik karácsonyi lakásdíszeket, ajándéktárgyakat, kézzel készült kedves apróságokat kínáltak, bőrből, csuhéból, gyöngyből, fából és kerámiából. A vásár étel- és italkínálata is az ünnepi hangulatot fokozta, karácsonyi sütemények, kürtőskalács, forralt bor és forró tea, valamint forró csoki várta a megéhezőket, megszomjazókat. Vizlendvai Csaba kerámiatárgyakat készít és kínál a vásárlátogatóknak. Mint mondta, új kollekcióval jött el a vásárba, ezeket a termékeket idén gyártották először, így újdonságnak számít valamennyi. Kínálatában mécsestartó házikók, hóemberek, csengők, fenyők, kedves mikulások és más figurák találhatók, mind saját gyártású, saját tervezésű darabok.
-A kerámiatárgyak, akár lakásdísznek, akár ajándéknak mindig nagyon kedveltek, különösen a világító tárgyak, melyek egy mécsessel meleg fénybe vonják a szobát. Szerencsére idén is van rájuk kereslet – fogalmazott, hozzátéve, az adventi vásár, az ünnepre hangoló programok hozzájárulnak a karácsonyi készülődéshez számukra is.A kerámiatárgyak kedvelt ajándékok

Az adventi faluba kilátogatókat a vásáron túl színpadi programok is várták szombaton. A műsorban fellépett a Vanyolai Asszonykórus, angol nyelvű karácsonyi dalfeldolgozásokat énekelt az Uknow Duo együttes, majd a Nemzetközi Karácsonyi Kórus adott elő ünnepi énekeket. A Pápa Bázisreptéren működő SAC programban dolgozó katonák feleségei és pápai barátaik alkotják a kis csoportot, akik évről évre karácsonyi dalokkal lepik meg a közönséget. Beller Zsuzsanna, a lelkes asszonycsapat vezetője érdeklődésünkre elmondta, minden évben örömmel készülnek a műsorra és aztán megfogadják, hogy az év többi részében is összejárnak énekelni.
-Ebből persze aztán semmi nem lesz, hiszen mindenkinek van elfoglaltsága, de adventre újra összejövünk és készülünk a fellépésre – mesélte mosolyogva. A héttagú kórusban svéd, norvég, német és magyar hölgyek szerepeltek, repertoárjukat is úgy állították össze, hogy minden nemzet karácsonyi dalaiból szerepeljen bennük, így csendült fel egy svéd, egy norvég, egy német és végül egy magyar ének, s a kedves műsort nagy tapssal fogadta a közönség.

Négy nemzet - négy dal a Nemzetközi Karácsonyi Kórus előadásában

A szombati napon a kreatív családokat is várták az adventi programra, hiszen az Esterházy-kastély kézműves foglalkoztatója karácsonyi játszóházat szervezett minden adventi hétvégére. Az ügyes kezű gyermekek és felnőtt segítőik ünnepi díszeket és ajándékokat készíthetnek, napról napra mást és mást. Vasárnap például gyöngyből készített gyűrűt alkothattak, angyalkás üdvözlőlapot hajtogathattak és mécsestartó házikót készíthettek. A játszóház koordinátorától, Horváthné Bátor Máriától megtudtuk, az egyik napon sütnek valamit, a másikon pedig díszeket, apró ajándékokat készítenek az ünnepre hangolódás jegyében. Petrezselyem Zsanett szombaton és vasárnap is eljött a játszóházba és minden kézműves tevékenységet kipróbált. Ottjártunkkor épp az angyalkás üdvözlőlap készítésével volt elfoglalva, de már csinált egy kis házikót is, amibe mécsest lehet tenni.

Petrezselyem Zsanett angyalkás üdvözlőlapot készít

S míg a gyermekek és szüleik a kastélyban alkottak, a kastélyudvaron felállított színpadon a JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttes és a Refi néptánctagozatosai adtak műsort, aztán a Tapolcafői Forrás népdalkör lépett színpadra, majd a Csillag Musical Társulat egyik tagja énekelt ünnepi dalokat.

A Nagytemplom kórusa énekelt a gyertyagyújtáson

A város betlehemét és adventi koszorúját koraeste szentelte fel dr. Mail József apát, plébános. A gyertyagyújtáson a Szent István Római Katolikus Nagytemplom Kórusa dalolt és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai idézték fel a karácsonyvárás időszakának jelentését, dr. Mail József pedig az első betlehem készítőjéről, Szent Ferencről beszélt.
-Áldd meg Urunk ezt a betlehemet és a jászolt, mely a keresztény család örömét szolgálja. A megtestesülésnek ez a jele segítse megtartani a szülők és a felnőttek hitét a gyermekekben, növelje a reményt és mindnyájunkban erősítse a szeretetet – e szavakkal áldotta meg a betlehemet majd az adventi koszorút, melynek első gyertyáját a városlakók népes tömege előtt gyújtotta meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!