Sok résztvevővel zajlott a Mesenap


2015-11-27 20:12:22  | cikk: Babos Petra  | 


Sok résztvevővel zajlott a Mesenap főképe
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola idén is megszervezte hagyományos Mesenapját. A megmérettetéssel mesemondó- és rajzversenyre invitálták a diákokat a város és a környék általános iskoláiból. A versenyen mesét 36 kisdiák mondott, akik rendkívül ügyesek és felkészültek voltak, a rajzversenyen 48 tanuló ragadott ceruzát és vetette lapra kedvenc meserészletét.

Szücs Gábor iskolaigazgató a verseny kapcsán elmondta, a mai tanítás nélküli munkanapra benépesült az iskola mesemondókkal és a rajzversenyre érkezőkkel.
- A mese minden embert érintő téma. A mesemondó verseny egy hagyomány, gyermekfolklór. A mese szórakoztató műfaj, a közösségi élet része. Régebben az idősek meséltek a gyerekeknek, itt azonban a diákok mesélnek, így éltetve tovább a szép hagyományt. A keresztyén értékek és a mese értékrendje közel állnak egymáshoz, hiszen a mesékben megtapasztalhatjuk, hogy mindig a kisebb, az okosabb győz, de fontos szerepe van az igazságnak, a becsületnek, a segítőkészségnek és a szeretetnek. Ezek mind a keresztyén értékrendben is megtalálhatóak – hangsúlyozta az igazgató.
Idén is nagy népszerűségnek örvendett a Mesenap

Az idei mesemondó versenyen ajánlott téma volt a kenyér, a rajzversenyen pedig hat mese közül választhattak a diákok, melyekben a kenyér, mint motívum szerepelt.
Gyimóti Anna, az evangélikus iskola tanulója szerint a mesemondó verseny kiváló alkalom arra, hogy a tehetségek megmutatkozzanak. A kislány örömmel vett részt a versenyen a Legfinomabb falat című mesével.
Bohoni Árpád a katolikus iskola 6. osztályos diákja nagyon szeret rajzolni, ezért gondolta, hogy indul a rajzversenyen, ahol jól érezte magát.

A gyerekeket három-három tagból álló szakavatott zsűri bírálta el, melynek soraiban helyet foglalt a kisebbeknél dr. Berki Sándorné nyugalmazott tanítónő, Szelestey Mónika óvónő és Antalné Ihász Mária óvodavezető, a nagyobbaknál Szerőczey Lórántné tanító, Király Lászlóné nyugalmazott magyar szakos tanár és Bódi Lászlóné nyugalmazott magyar tanár vállalta ezt a nem könnyű feladatot, hiszen a versenyzők nagyon ügyesek voltak

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola idén is meghirdette a meseíró pályázatot az ország evangélikus iskolái között, melyre nagy örömükre közel száz szebbnél szebb alkotás érkezett.

Képek:

Rajzverseny eredmények
1-2. osztályosok
1. Németh Abigél 2. o.  - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
2. Györkös Gerda 2. o. - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
3. Kunszt Luca 2. o. - Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa
Különdíj: Vincze Alex 1. o. - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa

3-4. osztályosok
1. Tóth Viktória 4. o. - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
2. Petrovics Valéria 4. o. - Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, Pápa
3. Ádovics Enikő 3.o. - Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa
Különdíj: Krenács Tímea 4.o. - Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, Pápa

5-6. osztályosok
1. Fekete Máté 6.o. - Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa
2. Molnár Pálma Kinga 6.o. - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
3. Porpáczy Johanna 5. o. - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
Különdíj Bohoni Árpád 6.o. - Szent István Római Katolikus Általános Iskola,Pápa

Mesemondó eredmények
1. osztályosok
1. Reményi Réka - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
2. Banai Zalán - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
3. Erdélyi Patrik - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa

2. osztályosok
1. Szakács Boglárka - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
2. Mógor Dávid -  Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, Pápa
3. Sándor Zsófia - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
Különdíj Németh Zsófia - Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa

3. osztályosok
1. Varga Marcell - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
2. Hideg Noémi - Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, Pápa
3. Karácsony Hanna - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa 
Különdíj Alacs Benedek - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa

4. osztályosok
1. Gyimóti Anna - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa
2. Varga Anna Bianka - Tarczy Lajos Általános Iskola, Pápa
3. Schuszter Dóra - Ugod
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!