Szövegértésből versenyeztek a katolikus iskolában


2015-11-27 20:00:48  | cikk: Babos Petra  | 


Szövegértésből versenyeztek a katolikus iskolában főképe
„ Aki szórakozásból olvas, megelőzi kortársait…” – ezzel az idézettel kezdődött a hatodik alkalommal megszervezett területi szövegértési verseny a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában tegnap délután.

A megmérettetés az olvasás szeretetére kívánja felhívni a diákok figyelmét, hiszen a mai világban nagyon sok gyerek nem tud értően olvasni, valamint sok az analfabéta.
A versenyen ezúttal 31 tanuló vett részt a város összes általános iskolájából, valamint a veszprémi Padányi és a Szilágyi katolikus iskolából, Tapolcáról és Ajkáról. A megmérettetést egy házi forduló előzte meg, ahonnét a legjobbak kerültek a pápai fordulóra.

Az idei év a szerzetesek éve, ezért a szövegek ehhez kapcsolódtak, így a pálosokról és a közeli Attyapusztán élő karmelitákról kaptak kérdéseket a versenyzők, miután elolvasták a szövegeket.
Némethné Szabó Ottília, a verseny egyik szervezője elmondta, a diákok két-két szöveget kaptak, ezekhez kapcsolódtak a kérdések, többek között feleletválasztós tesztek, igaz-hamis állítások.
A megmérettetés három kategóriában zajlott, a 4, az 5. és a 6. osztályosok korcsoportjában.
A tanulókat az iskola magyar szakos tanárai, valamint Bognár József nyugalmazott iskolaigazgató, és a zsűri elnöke, dr. Hodásziné Pingitzer Andrea, a Türr István Gimnázium magyar munkaközösségének vezetője értékelte.
A legjobbak értékes könyvjutalomban és oklevélben részesültek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!