Nyílt nap a teológián


2015-11-25 20:09:19  | cikk: Babos Petra  | 


Nyílt nap a teológián főképe
Nyílt napot tartott a Pápai Református Teológiai Akadémia, melynek során az érdeklődő fiatalok bepillantást nyerhettek az ott folyó oktatási, nevelési munkába. A nyílt nap közös áhítattal kezdődött, majd a diákok tartottak előadást, beszámolót az intézményről, az oktatásról. Bemutatták a korszerűen kialakított és igényesen berendezett kollégiumot, valamint a gazdagon felszerelt teológiai szakkönyvtárat is.

Az intézmény elsődleges feladatának tekinti a református teológusok, lelkipásztorok, katechéták képzését és továbbképzését, a teológiai tudományok művelését. Az úgynevezett bolognai rendszer szerint osztatlan képzésben, illetve alapképzésben folyik az akadémián az oktatás. Dr. Vladár Gábor rektor érdeklődésünkre elmondta, a jövő tanévben is háromféle képzésre várják a hallgatókat.
-A teológus szakirányban a 10 félév során a diákok felsőfokú teológiai tudásra tehetnek szert. A lelkész szakirány 12 féléves képzésünkre olyan érettségizett nőket és férfiakat várunk, akik elhívatást éreznek a református lelkészi szolgálatra. Hallgatóink az utolsó két szemesztert gyakornokként, felkért szakoktató lelkészek felügyelete mellett teljesítik. Jó tanulmányi előmenetelű diákjaink számára, a testvéregyházak támogatásával külföldi tanulmányok folytatására is lehetőség nyílik – tájékoztatott.

A katechéta-lelkipásztori munkatárs (hitoktató) alapképzésre azok jelentkezését várják, akik a református hittanoktatásban kívánnak szerepet vállalni, illetve alapszintű teológiai ismereteket kívánnak szerezni. A képzési idő az alapképzési szak esetében hat félév. Az alkalmassági vizsga során nincs tételes tantárgyi vizsga, a bizottság a Szentírás tanítása és a református hitelvek iránti elkötelezettségről, a választott pálya iránti elhivatottságról és a református tradíciókba való beágyazottságának mértékéről igyekszik meggyőződni. Az alkalmasság értékelése „megfelelt” vagy „nem felelt meg” minősítéssel történik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!