Elbontották a vízdombot a Huszár lakótelepen


2015-11-24 20:35:28  | cikk: Babos Petra  | 


Elbontották a vízdombot a Huszár lakótelepen főképe
A lakossági konzultációk során merült fel, hogy a Huszár lakótelepen álló egykori vízbázis területén lévő hatalmas földdombot megszűntessék. A munkát a múlt héten kezdték meg és hamarosan be is fejezik.

Bocskay László önkormányzati képviselő ennek kapcsán elmondta, a földkupacot rendeltetésszerűen már nem lehet használni, funkcióját vesztette, ugyanis itt már víztározás nem történik, a lakótelep vízellátása nem innen történik.
-A dombot az utóbbi időben a fiatalok arra használták, hogy felmásztak rá és onnan kövekkel dobálták a szemközti házakat és az itt felépített új garázsok tetejét, ezzel bosszúságot okozva sok embernek, ugyanis néhány cserép nemcsak megrepedt, hanem el is törött, s így beázott a garázs. Egy idő után a garázsok felett is átdobálták a köveket, veszélyeztetve ezzel a gyalogosokat, babakocsit tolókat és az autósokat – hangsúlyozta a képviselő.

Többek között ezért döntöttek a vízdomb elbontásáról, melyhez előbb a pénzügyi forrást kellett biztosítani, majd a munkák elvégzésére közbeszerzési eljárást lefolytatni. A törmelékes földet csak olyan vállalkozó távolíthatta el, aki erre engedéllyel rendelkezik.
A sajtótájékoztatón elhangzott, több mint 600 köbméter földet kellett elszállítani, ami az önkormányzatnak több mint 3.000.000 forintjába került. A betontömb egyelőre megmarad, mivel annak elbontása és megsemmisítése több, mint 20 millióba kerülne.

A föld elhordása után az egyenetlen területet úgy fogják elrendezni, hogy a csapadékvíz megfelelően el tudjon folyni. Ezt a műszaki osztály munkatársai mérik majd fel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!