Születésnap: Újra vár a 14 éves Kópé-Vár


2015-11-23 21:59:34  | cikk: pgya  | 


Születésnap: Újra vár a 14 éves Kópé-Vár főképe
Vasárnap ünnepelte 14. születésnapját a Kópé-Vár, amely 2001-ben alakult meg a Zárda utcában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat indította útjára a Játszva megelőzni című programot, melynek keretében a lakótelepeken olyan helyeket hoznak létre, ahol a gyerekek hasznosan tudják eltölteni az idejüket, amíg a szüleik haza nem érnek. Idén március 1-től a nagy népszerűségnek örvendő játszóteret a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) üzemelteti Pápa Város Önkormányzata megbízásából.

Valéria és Tomi bohóc sziporkázott

A Kópé-Vár egy igényesen felszerelt játszóház, ahová bárki – vagyis nem csak a szomszédságban található lakótelepi gyerekek – betérhet 10 és 18 óra között a hét minden napján. A gyerekek szívesen és sokszor veszik igénybe, gyakran jönnek ide iskola után, illetve tanítási szünetekben. A családok itt együtt játszhatnak, a gyerekek csocsóznak, társasoznak, trambulinoznak, pingpongoznak és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Jó hír, hogy az önkormányzat támogatásával, több mint egy millió forintból megújultak a kinti játékok is, amelyeket Tomi bohóc és Valéria ünnepi műsora és a születésnapi torta elfogyasztása után a gyerekek birtokba is vették – tájékoztatta hírportálunkat Bognárné Novák Ilona, a JMSZK szakmai csoportvezetője.

A szülinapi műsort gyerekek és szülők egyaránt élvezték

- A márciusi váltás óta a JMSZK szárnyai alatt működik a Kópé-Vár, igyekeztünk megtartani minden olyan tevékenységet, amelyek az előző években is sikeresen működtek. Bővíteni szeretnénk a tevékenységet, jelenleg két főállású kolléganő várja a gyerekeket a Kópé-Várban, benti és kinti játszási lehetőségekkel. Számtalan közösség működik a játszóházban, védőnői program kap helyet, családi programok helyszíne a Kópé-Vár, illetve ünnepekhez kötődő alkalmakkor kézműves foglalkozásokat tervezünk. Olyan klubokat, közösségeket szeretnénk létrehozni, akiknek megfelel ez a családi hangulatú, gyermekbarát közeg – ismertette a Kópé-Várral kapcsolatos terveket Bognárné Novák Ilona.
Az évek folyamán a játékpark amortizálódott, augusztusban egy felülvizsgálat során derült ki, hogy sok kültéri játék állagmegóvásra szorul. A munkálatokkal elkészültek, az önkormányzat anyagi támogatásával, több mint egy millió forintból a külső játszótér újra várja a gyerekeket, közölte a sajtó képviselőivel az örömteli hírt Bognárné Novák Ilona.

A hatalmas torta csodálatosra sikeredett a mesefigurákkal, középen a Kópé-Vár logójával

Somogyiné Böröczky Szilvia a Kópé-vár kulturális szervezője elmondta, hogy a születésnapra egy kis meglepetéssel várták a gyerekeket, Tomi bohóc és Valéria játékos előadásával, illetve egy hatalmas tortával, amiből mindenkinek jutott, akár repetát is kérhettek. A családi hangulatú, barátságos játszóházba sok szeretettel várnak minden érdeklődőt naponta 10 és 18 óra között 0-14 éves korig.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!