Családi judo edzés


2015-11-23 18:43:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Családi judo edzés főképe
Az ősz beköszöntével a Pápai Küzdősport Centrumban folytatódtak az ovijudo foglalkozások, melynek keretében heti egy alkalommal szakképzett edzők ismertetik meg a gyerekeket a sportág alapjaival. A program népszerűségét jelzi, hogy picikhez havonta egy alkalommal a szülők is becsatlakoznak, anyukák és apukák együtt mozognak gyermekeikkel a tatamin, és vesznek részt játékos foglalkozásokon. Mezei Csaba, a Bakony Judo Klub edzője, a foglalkozások egyik vezetője azt mondta, többek között azért ajánlja minden kicsinek a judo-t, mert ezáltal fejlődik a kitartásuk, szorgalmuk, szilárdabbá válik a jellemük, és a játékos vetélkedőkön keresztül már ebben a korban kialakul bennük a versenyszellem.
- Az ovijudo több mint óvodássport. A foglalkozáson a gyerekek megismerkednek a sportág alapjaival, ezáltal megtanulják a helyes eséstechnikát. 2014-ben 40 körüli létszámmal kezdtük az ovisokkal a „munkát”, szerencsére idén tudtuk folytatni az edzéseket, és nagyon meg sem kellett hirdetnünk, szájhagyomány útján egyre több szülőhöz jutott el a kezdeményezés, és mostanra a régiek mellé sok új résztvevő csatlakozott, és stabilan tudjuk tartani a 40 fős létszámot. Amire nagy hangsúlyt fektetünk, azok az esések, a tatamin minden veszély és fájdalom nélkül tanulnak a gyermekek esni, azáltal egész kicsi korukban megtanulják azt, hogy hogyan kell a testi épségüket hatékonyan védeni a váratlanul bekövetkező mindennapos szituációk alkalmával.
Mezei Csabától megtudtuk, tavaly merült fel először, hogy a kicsik mellé a szülők is csatlakozzanak, a családi foglalkozás mára már szerves része a havi programnak.
- Minden hónapban egy alkalommal a szülők együtt edzenek gyermekeikkel, melyet mindenki nagyon vár és mondanom sem kell, kiváló a hangulat. Nagy élmény, hogy anyuka vagy apuka együtt sportolhat gyermekével, igyekszünk mindig valami újat mutatni, és folyamatosan készülni új játékokkal.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!