Dr. Kovács Zoltán: A magyar gazdák számára kell a tulajdont biztosítani


2015-11-22 21:37:52  | cikk: HuHa  | 


Dr. Kovács Zoltán: A magyar gazdák számára kell a tulajdont biztosítani főképe
Megkezdődött az állami földek árverése, bár az ügyleteket heves ellenzéki kritika éri. Az árverésen azok vehetnek részt, akik magyar állampolgárok, helyben lakók és földművesek, továbbá akinek a lakóhelye vagy mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van a megvásárolni kívánt föld. A feltételek fennállását hatósági igazolványokkal kell igazolni. A Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a megyében az árverezések során 522 db földterületet értékesítenek, az árverések november 23-án kezdődnek.

Az állami földek értékesítésével kapcsolatban dr. Kovács Zoltán a napokban azt nyilatkozta a sajtó képviselőinek, a magyar gazdák eddig jobbára bérlői voltak megművelt földterületeiknek, kormány pedig fontosnak tartja, hogy azok tulajdonában legyenek a termőföldek, akik azt megművelik.
-Minden földárverés nyilvánosan, átlátható módon, közjegyző jelenlétében zajlik, az ügyletről jegyzőkönyv készül. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig minden földet eladtak, Nógrád megyében ugyanígy, és a többi megyében is közepesnek lehet nevezni az érdeklődést - közölte.

Hozzátette, az eddigi földárverések szabályosan, precízen, reklamáció nélkül zajlanak, a nagyobb földterületekre éppúgy van érdeklődés, mint a kisebbekre. A politikus azt is elmondta, ő maga 15 árverést nézett meg, és mindent rendben talált. Mint mondta, az előzetes bizonytalanság után a gazdák mertek élni a lehetőséggel, és a kedvezményes, 2 százalék kamatú hitel igénybe vételével, hiszen az első nap után megharmincszorozódott a hiteligénylések száma.
-Mindenkinek egyforma esélye van földhöz jutni, hiszen gyakorlatilag kamatmentesen juthatnak pénzhez a gazdák a földvásárláshoz, amit aztán 10 év alatt kell visszafizetniük - tájékoztatott.

Az ellenzéki tiltakozással kapcsolatban megjegyezte, nem véletlen, hogy a szocialisták tiltakoznak az árverések ellen, hiszen ők mindig is a bérleményi világban éltek. Ráadásul azok tiltakoznak leginkább, akik jó néhány állami gazdaságot kiprivatizáltak annak idején, és mindig csak azt a tizenkét állami gazdaságot emlegetik – amit az Orbán Kormány alatt privatizáltak - a százzal szemben, amit korábban ők megcsináltak. Ezzel pedig félrevezetik az embereket.
-Hogy lehet földmutyi, amikor nyilvános árverés van, nincs árlejtés, csak felfelé lehet licitálni, csak a helyben lakó veheti meg, és földművesnek kell lennie – tette fel a kérdést a politikus, hozzátéve, az ellenzék politikai erodálódása ellensúlyozására álhíreket terjeszt az üggyel kapcsolatban, hogy felszínen tudják magukat tartani.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!